A pedagógusok és a változás
A napokban ismét Rozsnyón találkoztak a hazai magyar pedagógusok. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXIX. Országos Találkozója keretében tartott szakmai konferencián a pedagógusok és a változás kapcsolatát vizsgálták.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) által szervezett országos találkozó a felvidéki magyar pedagógusok legnagyobb múltú, legjelentősebb szakmai összejövetele, amelyet immár 29. alkalommal rendeztek meg. Átadták a szövetség által alapított díjakat, amelyek a legmagasabb hazai magyar szakmai elismerésnek számítanak.
A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért Balogh Rózsa (Művészeti Alapiskola, Komárom), Habán Hajnalka (Munka Utcai Alapiskola, Komárom) és Vitéz Király Erika (Szepsi Alapiskola), kiváló módszertani, nevelési, szakmai és tudományos eredményekért pedig Benko Tünde (Mocsáry Lajos Alapiskola, Fülek), Hamar Mónika (Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye) és Varga Tamás (Jókai Mór Alapiskola, Komárom) vehetett át elismerést.
A szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységért a komáromi Selye János Egyetem és Szőköl István (NIVAM Komárom) kapott díjat. Az óvodapedagógusok, nevelők közül a kiváló módszertani és nevelési eredményekért Albert Éva (Szakkay József Szakközépiskola, Kassa), Berta Mónika (Eötvös Utcai MTNY Óvoda, Komárom) és Pócsa Ágnes (Kossányi József Alapiskola és Óvoda, Komáromszentpéter) kapott kitüntetést.
A pedagógustalálkozó szakmai konferenciája idei évfolyamának címe: A változások kulcsszereplője: a pedagógus.
A szakmai műhelyekben pedig olyan témákkal foglalkoztak, mint a sikeres pályakezdés, az alkalmasság folyamatos újraértelmezése vagy a változásokra nyitott vezető attitűdje és kompetenciakészlete.
Amint a témákból is látni, az idei szakmai konferencia központi témája a változás volt, így arról kérdeztük Fekete Irént, az SZMPSZ elnökét és Fodor Attilát, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatóját, hogy fennállásának csaknem három évtizede alatt milyen változásokon esett át a rozsnyói pedagógustalálkozó, illetve hogyan változott a felvidéki magyar oktatás.
Mint felidézték, a rendszerváltást követően a magyar pedagógusok nagyon gyorsan elindultak az önszerveződés útján, a prágai tüntetések után nem egészen egy hónappal megjelent a felhívás az önálló magyar pedagógusfórum létrehozására, s már 1990 májusában megalakult az SZMPSZ. A magyar pedagógusok közösségében megvolt az akarat, hogy a magyar nyelvű oktatás irányítását saját kezükbe vegyék, ahogy azt is felismerték, milyen fontos a magyar pedagógusok továbbképzése. 1992-ben szervezték meg az SZMPSZ első nyári egyetemét Deákin, 1995-ben pedig az első pedagógustalálkozót Rozsnyón. A magyar intézményekben oktatók úgy érezték, ott a helyük mindkét rendezvényen, nemcsak azok családias hangulata és az összetartó közösség miatt, hanem azért is, mert a legjobb szakemberektől tanulhattak, tájékozódhattak, milyen irányban halad a világ, olyan információkhoz juthattak, amelyekkel szlovák kollégáik nem rendelkeztek.
Ebben az időben nagyon erős volt az igény az önállóságra, arra, hogy a közösség maga döntsön az őt érintő ügyekről. Erre csak ráerősítettek a „kemény évek”, Vladimír Mečiar kormányzásának időszaka és az a négy év, amikor Eva Slavkovská állt az oktatási tárca élén. A nyomás hatására még jobban összezártak a politikai és szakmai szervezetek.
– Én ilyen szempontból a ’90-es éveket nagyon pozitívnak tartom. A hitből, a reményből táplálkozó tudásvágy, a tenni akarás vágya volt jellemző. A nyomás pedig csak erősítette az összetartozást – mondta Fodor Attila.
Az ezredforduló idejére a kezdeti eufória lecsengett, s bár időközben sikerült jelentős eredményeket elérni, mintha elfogyott volna a lelkesedés, belefáradtak volna az állandó küzdelembe. Tovább nehezítette a helyzetet a felerősödő asszimiláció. Két népszámlálás alatt eltűnt 120 ezer magyar, aminek természetesen az iskolákra óriási hatása volt. A 2000-es évekre a magyar iskolák jelentős részében az építkezés, a fejlődésről való gondolkodás, az innováció helyét átvette az életben maradásért folytatott küzdelem. Ez a mai napig nem sokat változott. Kevés a gyerek, kevés a pénz, a magyar iskolák a megmaradásért harcolnak. Főleg a kis iskolák.
Napjainkban számos probléma sújtja az oktatásügyet, de ezek nagy része – mint például a kurrikulum, az oktatás tartalmának sürgős megreformálása, a pedagógusképzés színvonala, a diákok fogyása vagy a digitális világban felnövekő gyerekek viselkedési, tanulási zavarai – mindenkire, az egész hazai oktatásügyre egyformán érvényes. Magyar szempontból a legnagyobb problémának a meglévő iskolahálózat megtartását nevezték.
Az alapiskoláknál már más a helyzet. Országszerte összesen 230 alapiskolában oktatnak magyarul, viszont ezeknek majdnem a fele kisiskola, kevés gyerekkel, ami a normatív finanszírozásnál már komoly probléma. Szinte alig akad olyan év, hogy ne hallanánk iskolabezárásról. Tovább nehezíti a helyzetet az aktuális reform, amelynek értelmében a kilenc évfolyamot három ciklusra bontják, az 1–3., 4–5. és 6–9. évfolyamokra. Fekete Irén rámutatott, a kisiskoláknak el kell dönteniük, hogy mit választanak, csak az első ciklust, vagy az elsőt és a másodikat.
Mindkét lehetőségnek vannak előnyei és hátrányai, amelyeket nagyon alaposan mérlegelniük kell az iskoláknak és a fenntartóknak is. Az első és második ciklust vállalva komoly kihívás lehet, hogy be kell biztosítaniuk a szaktanárokat, akik ötödikben fognak tanítani. A teljes szervezettségű iskoláknak pedig a csökkenő létszámmal kell szembenézniük, hisz a diákok egy része a második ciklust a kisiskolában fejezheti be.
Ahogy mondta Fodor Attila a szakmai konferencián, a felvidéki magyar oktatás a társadalom, a felvidéki magyar közösség tükörképe. Évek óta folynak a politikai csatározások, nő a megosztottság, eltűntek az értelmiségi fórumok, az ország déli részét a szlovák állam folyamatosan elhanyagolja, kizsigereli. Az iskola nem lehet más, mint a környezet, nem lehet más, mint a gyerek, aki oda jön, ő pedig nem lehet más, mint a szülő, mutatott rá. Hozzátette, ugyanakkor a jövő nagymértékben a magyar közösségtől függ.
– Beleszólásunk van abba, ki kerül a megyék, a települések, az egyes intézmények élére, illetve a helyi közeg – jó fenntartó, jó tantestület, aktív szülők, támogató civil szervezetek, egyházak, maguk az emberek – is nagyban befolyásolja az iskola milyenségét. Persze sokat segíthetne a helyzeten, ha a szlovák nemzet, a szlovák politika nem ellenségesen, illetve megtűrően, hanem partnerként tekintene a magyarságra.
Pozitív diszkriminációval, emelt normatívával elérhető lenne, hogy a magyar iskolák ne a túlélésért küzdjenek, hanem újra a fejlődés, az innováció útjára lépjenek. Ahogy azért a rozsnyói pedagógustalálkozó résztvevői is dolgoznak.
Kérdésünkre, hogy ideális esetben milyen lenne a felvidéki magyar oktatás következő néhány évtizede, Fekete Irén elmondta, véleménye szerint elsősorban arra lenne szükség, hogy a magyar pedagógusok nyugodtan végezhessék a munkájukat.
– Ne kelljen azon gondolkodnunk, hogy miből élünk meg, hogy lesz-e munkahelyünk, hogy bezárják-e az iskolát. Megfelelő anyagi és erkölcsi elismerés kellene a társadalom részéről, a mindennapi oktató-nevelő tevékenység mellett ne terheljék a pedagógusokat, intézményvezetőket felesleges adminisztratív munkával, hogy maximálisan tudjunk koncentrálni a szakmára – mondta.
Fodor Attila hozzátette, ő elégedett lenne, ha harminc év múlva annyi iskolánk lenne, mint most, ha annyi gyerek járna magyar iskolába, mint napjainkban.
– Jó lenne, ha Dél-Szlovákiában gazdasági-szociális fellendülés jönne, az emberek jobban élnének, lenne politikai és szakmai érdekképviseletünk, az iskolában pedig tényleg a pedagógiai fejlesztésre, az örömteli pedagógiai munkára lehetne összpontosítani, mert meglennének hozzá a források, a törvényi háttér. Ez adna egy garanciát arra, hogy jó kezekben van, jó helyen nevelődik a fiatalság.
