A legendás matektanár
Érsekújváron, a 49. Felvidéki Matematikaversenyen találkoztam Hornyák Pál nyugalmazott gimnáziumi matematikatanárral, aki a versenyek egyik elindítója és sokéves szervezője volt. Pályafutása során számtalan diákot irányított a matematika világa felé.

A tanár úr nemrég töltötte be 88. életévét, és szívesen mesélt a Felvidéki Magyar Matematikaversenyről, amely tulajdonképpen a 20. évfolyammal kezdődött. 1976-ban indult középiskolai háziversenyként.
Hornyák Pál Párkányban kezdte tanulmányait, majd Komáromban folytatta, végül Érsekújvárban érettségizett 1955-ben. Már középiskolai évei alatt felfigyelt rá és még pár osztálytársára osztályfőnöke, Gánóczy Mihály, akinek tanácsai és példamutatása végérvényesen a pedagógusi pályára terelték.
– idézte fel a kezdeteket Hornyák Pál.
Az egyetemi évek során Hornyák Pál matematikai érdeklődése tovább mélyült. Bár az integrálszámítás és az analízis kezdetben kihívást jelentett számára, alapos tanulással és megértéssel ezek is a kedvenceivé váltak.
– vallotta, és ezt az alapelvet később tanárként is követte.
Pályafutása alatt tehetséggondozó szakköröket indított, ahol magyar és szlovák diákokat egyaránt segített. Pedagógiai filozófiájának alappillére a személyre szabott oktatás volt. A tanulókat három kategóriába osztotta tehetségük szerint. Bármelyik csoportban kaphattak egyest, ha saját képességeik szerint jól teljesítettek. Olyan tanár volt, akinek óráira a diákok „belógtak”, csak hogy hallhassák a magyarázatait. Vallja, a matematika tanítása az alapok szilárd elsajátításával kezdődik, hiszen – ahogy mondta – olvasni sem lehet, ha nem tudjuk az ábécét.
Hornyák Pál példája iránymutató. Munkássága nemcsak a matematika iránti szeretetéről, hanem a tanári hivatásba vetett hitéről is tanúskodik. Egy olyan tanár, aki élete során nemcsak tanított, hanem nevelt, inspirált és örökre nyomot hagyott a diákjaiban.
Megjelent a Magyar7 2025/8. számában.