A kurrikuláris reform intézményi bevezetésének gyakorlati tudnivalói és tapasztalatai
A Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség Érsekújvári Területi Választmánya és a COMENIUS Pedagógiai Intézet három napból álló projektjének utolsó szakmai napjára került sor a párkányi Ady Endre Alapiskolában. A jelenlévők nagyon hasznos fórumnak tartották.

Az első részben az intézményvezetők elmondták, hogy a pedagógiai program tervezésének folyamatában milyen problémák, dilemmák, döntési kényszerek adódnak iskolájukban. A második részben az Érsekújvári járás két úttörő iskolája, ahol már a reform szerint tanítanak - az udvardi Majthényi Adolf Alapiskola és a köbölkúti Stampay János Alapiskola igazgatói - részletezték átalakulásuk eredményeit és tapasztalatait. Hozzájuk csatlakozott a csallóközaranyosi Kóczán Mór Alapiskola igazgatója is.
A szalkai Turczel Lajos Alapiskola és Óvoda is a reform előtt áll, s mint minden iskolában, náluk is vannak, akik az átalakulást fenntartásokkal fogadják. Zalaba Zsófia igazgató elmondta, ahhoz, hogy a reform jól működjön, fontos lenne a pedagógusok tehermentesítése. Intézményük gyűjtőiskola, több községből érkeznek tanulók, még a határ magyarországi oldaláról, Lelédről is beíratnak diákokat. Az intézmény már eddig is igyekezett fokozatosan beépíteni a reformok elemeit a mindennapi oktatásba, évek óta minden helyi lehetőséget kihasználnak a tanulás élményszerűbbé tételére. Reggeli beszélgetőköröket már akkor tartottak, amikor még szó sem esett a reformról.
– tette hozzá Zalaba Zsófia.
Fodor Attila a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója, a pedagógiai program tervezésének stratégiája elmondta, ennek a napnak a középpontjába az iskola pedagógiai programja került. Az állam kidolgozta az országos dokumentumokat, ezt minden iskolának a maga helyzetére kell lefordítani.
„Nincs olyan csapat a reform élén, akik tudják, pontosan merre is megyünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, innentől kezdve az intézményeknek nagyon céltudatosnak és kreatívnak kell lennie, a reform bevezetése terén.
- fejtette ki a szakember.
„21 helyről jöttek kollégák, amely örömteli, hiszen óriási feladat a reformra való felkészülés. A szakmai napok három időpontban és három helyszínen valósultak meg, a magyar kormány támogatásával. Bacsó Péter, a párkányi Ady Endre Alapiskola igazgatója házigazdaként nagyon szépen felvezette a napot többek közt egy Lao-ce idézettel: Ne a változástól, az állandóságtól félj! – ezért aztán összhangban a kollégákkal mi is arra törekszünk, hogy bátran, nyitott szívvel és tele ötletekkel álljunk a reform elé” – fogalmazott Salgó Gabriella az SZMPSZ érsekújvári elnöke, szervező.
Bacsó Péter, a vendéglátó iskola igazgatója rámutatott, a reform egyik szegmense a jellemnevelés.
A reform a digitalizációra is nagy hangsúlyt helyez, évek óta azon igyekszünk, hogy pedagógusaink minél jobban otthon legyenek ezen a területen, hogy a digitális tartalmakat jól beépítsék a tanítás folyamatába. Háromféle iskolát vár el a minisztérium: legyen az iskola zöld, digitális és inkluzív (befogadó). Ezeket kell beépítenünk az iskolai foglalkozásokba" - hangsúlyozta a házigazda iskola igazgatója, Bacsó Péter.
A szakmai nap résztvevői felvázolták iskoláik helyzetét, sokat kérdeztek, beszélgettek, nagyon hasznosnak tartották az itt hallottakat. A további együttműködésben is megegyeztek.