A koronajárványból való szabadulás fogadalmi kápolnájának helyét keresik
Szent László festményt kapott Puss Sándor atya a Velencében élő és alkotó Bekay Nagy Maya festőművésztől. Sándor atyának - aki jelenleg Köbölkút plébánosa - nagy terve egy fogadalmi kápolna megépítése, melynek oltárképe lenne az ajándékba kapott festmény.

Őseink járványok, háborúk, természeti csapások idején sokszor tettek fogadalmat kápolna, kereszt vagy Mária emlékhely építésére. Jelen esetben a COVID-19 járványból való szabadulás emlékhelye épülne meg.
„Vörös Katalin somorjai festő kérésemre megfestette Szent Corona keresztény vértanú képmását, amelyet Bergamo város kórházába küldtünk, oda, ahol az olasz járvány kirobbant és a legnagyobb mértékben tombolt. Szent Corona kifejezetten a járványok ellen oltalmazó égi segítő és a hitbéli állhatatosság példaképe. Viszonzásul kaptuk a Szent László festményt. Azért kértem a művésznőtől pont Szent Lászlót ábrázoló festményt, mert én Nyitrán egyetemi lelkész vagyok, és Szent László is Nyitrán adta vissza lelkét Teremtőjének. Ezen felül nagyon sok László nevű barátom és ismerősöm van, akik az emlékhely megépítésében is aktívan részt szeretnének venni ” – ismertette a festmény megszületésének és Köbölkútra kerülésének történetét Puss atya.
Bekay Nagy Maya a kommunizmus eszméivel nem volt jóban, ezért Olaszországba ment férjhez, ott lett egyházművészettel foglalkozó tanár. „Mikor édesapámat kitették a szegedi egyetemről Esztergomban lett a Keresztény Múzeum igazgatója. Mondhatom, mi gyerekek a múzeumban nőttünk fel. Hogy én a keresztény festészetet választottam hivatásul, az leginkább édesapámnak és a múzeum hatásának köszönhető” – ecsetelte az alkotó.
A képet reneszánsz-olasz technikával festette, melynek lényege, hogy több rétegből áll, s mindig meg kell várni, amíg az egyes rétegek megszáradnak. Alkotásaiban a kelet és nyugat hatásai keverednek, a Maya által kitalált, egyedi módon.
„Mindig elolvasom a megfestendő szentek életútját, több forrásból is. Amikor kialakul a kép a fejemben, mintegy látomásként, akkor fogok az alkotáshoz. Ismert a legenda, miszerint László megmentetett egy magyar leányt az őt elrabló kun vitéz legyőzésével. Szent László a Megváltó alteregója, a leány pedig Szűz Máriáé. A legyőzött kunt nem ábrázoltam, csak a ló lép rá a pajzsára, mintegy véglegesen véget vetve a rossznak. Felettük a Szentlélek jelenik meg” – magyarázza az alkotó.
Jelenleg Puss Sándor atya és az építtetők keresik azt a 25 négyzetméternyi területet, ahol a kápolna felépülhet. Az égiek felé fordulás, a hála helye lenne, emellett állandó kiállítóteremként működne. Amelyik település vagy magánember jobb, megfelelőbb telket kínál fel, oda építik. Várják az ajánlatokat.
