...A kő marad... Megemlékezés Nagymegyeren – VIDEÓVAL
Nagymegyeren a Szent István-emlékparkban tartottak megemlékezést a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Az esemény fő szónoka Pomichal Krisztián, a Mathias Corvinus Collegium dunaszerdahelyi központjának igazgatója volt.
Az esemény szentmisével kezdődött a Szent Miklós-plébániatemplomban, majd a Szent István-emlékparkban a megemlékezés hivatalos része Aranyosi Ervin Nem adhatom fel című versével kezdődött, amelyet a Bartók Béla Alapiskola tanulója, Nagy Kincső mondott el.
Huszár Ambrus Rita a helyi Csemadok Juhász Gyula Trianon című versét idézte, majd a nagymegyeri Csemadok alapszervezete nevében összefoglalta a megjelenteknek a trianoni békediktátum létrejöttének körülményeit és legfájóbb sarokpontjait, majd hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet ezt a tragédiát ugyan még nem dolgozta fel, de mégis átvészelte, sőt 2010-ben Magyarország országgyűlése a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
Beszédében Pomichal Krisztián kiemelte, hogy 14 évvel ezelőtt nem értette és rossz döntésnek gondolta, hogy a magyar történelem talán legnagyobb gyásznapján az összetartozásunkat ünnepeljük, hiszen szétszakításunkat kellene gyászolnunk, ugyanis az ország 191 ezer négyzetkilométer területet és 3,7 millió magyart elvesztett, 4200 gyárából a Magyar Királyságnak 2100 maradt, 19 ezer kilométernyi vasútjából pedig kevesebb, mint annak fele, mindössze 8300. Az ország határain kívülre 92 város került, minden arany- ezüst- és sóbánya, a háború előtti nemzeti vagyon 62 százaléka szintén elveszett.
emlékezett az MCC igazgatója, majd hozzáfűzte, hogy ez a már-már tragikomikus tény, amely persze önmagában nem sokat mond el, ugyanis nem beszél a betiltott anyanyelvről, a vagonokba rakott tízezrekről, a bezárt iskolákról, a szó szerint határkerítéssel szétszakított falvakról, az elkobzott földekről.
„Mit is kellene hát nekünk ünnepelnünk június negyedikén?” – tette fel a költői kérdést Pomichal Krisztián, majd mégis arra a megállapításra jutott, hogy 14 év távlatából szemlélve már a dolgokat, tévedett, ugyanis – nem feledve a trianoni gyásznapot – ma már látjuk, hogy június 4-én igenis van mit ünnepelnünk, mondta.
vonta le a konklúziót, hiszen „megtettük, amit Széchenyi javasolt, az elénk gördített kövekből lépcsőket emeltünk”.
ahol előbb a német, majd a szovjet birodalom próbálta meg saját kényére-kedvére formálni a Kárpát-medence népeinek, köztük nekünk, magyaroknak az életét. De ugyanezeket a próbálkozásokat látjuk most is, hiszen birodalmi érdekek kiszolgálói keletről és nyugatról próbálkoznak azzal, hogy régi és új szövetségeinket szétzilálják, egymás ellen fordítsák a Kárpát-medence népeit, amit nem szabad engedni, szögezte le Pomichal, majd Huszár Ambrus Rita Sajó Sándor sorait tolmácsolva mondta el, mit is jelent magyarnak lenni:
„Magyarnak lenni, tudod mit jelent?
Magasba vágyva tengni egyre lent,
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
(…)
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök honszerelmét,
Félton borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön - örökre!...”
A megemlékezés végén meggyújtották az összetartozás mécseseinek lángjait, melyet a négy évvel ezelőtt, a helyi Csemadok által állíttatott emlékkő tövében helyeztek el. Zárásképpen a megjelentek elénekelték a Himnuszt.
Az eseményen megjelent többek között Jankovics Gyula, a Pozsonyi Magyar Nagykövetség tanácsosa és Soóky Marián, Nagymegyer város polgármestere. Pomichal Krisztián beszédét alább tekinthetik meg:
