A kitelepítettekre emlékeztek Balogtamásiban

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a felvidéki magyarok kitelepítésének emléknapja alkalmából pénteken a Rimaszombati járásban található Balogtamásiban.

Kitelepítések megemlékezés Balogtamásiban

Fotó: Virsinszky Tamás

A méltóságteljes megemlékezésre a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének szervezésében került sor immár tizenegyedik alkalommal. A résztvevőket Pósa Homoly Erzsébet a szervezet elnöke köszöntötte, felidézve, hogy a faluban 2015-ben volt az első ilyen megemlékezés, amelyre még sikerült meghívni pár túlélőt, akik személyesen számoltak be az átéltekről.

A községi hivatallal szemben található kis parkban 2016-ban avatták fel az emlékkövet, amely azóta a kitelepítetteknek állít emléket és a koszorúzást is itt tartják meg évről-évre.

Lakatos Ferenc, Balogtamási polgármestere elmondta, hogy a Balog-völgy falvai közül Balogtamásit érintették legnagyobb arányban a kitelepítések. A magyar lakosság csaknem 25 százalékát deportálták Csehországba, tehát a falu negyedének el kell hagynia ősei földjét.

Tudniuk kell a fiataloknak is, hogy nagyszüleikkel, dédszüleikkel mi történt ezekben az években. Éppen azért, hogy ilyen események ne történjenek meg a jövőben"

– tette hozzá a polgármester.

Az emlékkő megkoszorúzása után a program a helyi kultúrházban folytatódott, ahol a Csemadok nagybalogi helyi szervezete mellett működő Gyöngyösi Irodalmi Kör az „Elindultam szép hazámból” című irodalmi összeállítást adta elő megható módon, többeknek könnyet csalva a szemébe. A bátkai Remény Idősebb Generáció Klub tagjai szemelvényeket olvastak fel Mács József: Az elcsatolt vagon című kisregényéből.

Ezt követően Pósa Dénes ismertette a deportálások történelmi hátterét, rámutatva, hogy a kitelepítéseket tulajdonképpen két részre lehet osztani: az egyik rögtön a világháború után a csehországi kitelepítés volt, a másik pedig a lakosság-csere Magyarországgal. Ez utóbbi egy tudatos leépítése volt az itt élő magyarság lélekszámának.

Ha jelzőket szeretnénk használni a kitelepítésre a reménytelenség és a szomorúság, düh jut eszünkbe. Én viszont itt egy másik jelzőt szeretnék említeni, ez pedig a bizonytalanság. Bizonytalanok voltak azok az emberek is, akiket Csehországba vagy Magyarországra vittek, de azok is, akiket nem vittek sehová és itthon maradtak, mert nem tudták, hogy mi fog történni velük. Ebbe a nagy bizonytalanságban pedig mindenki keresett egy kis kapaszkodót"

– fogalmazott Pósa Dénes, akinek a keresztanyukája Szarvas Károlyné Pósa Irma személyesen élte át és idézte fel a kitelepítések idején a Nemesradnóton történteket.

A megemlékezések szombaton tovább folytatódnak Lévárton és Felfaluban.