A kétnyelvűségről Nagyölveden

Amint az a bevezetőben elhangzott, Nagyölved minden programja, legyen az bográcsozás, kézműveskedés, fafaragás vagy gyermeknap, a közösségépítésről szól. Új, bensőséges kapcsolatok azonban nem gyakran születnek, hiszen újra és újra visszaépülnek azok a korlátok, amelyek eddig is szétválasztották az egymás mellett lakókat.

Arra gondoltunk, hogy szakemberek segítségével sorra vesszük az akadályokat, s ha lebontani nem is tudjuk mindet, de a kötőanyagot, amivel az elemek egymáshoz ragasztva hatalmas falat képesek emelni közénk, talán egy kicsit meglazíthatjuk. Aminek le kell dőlnie, az dőljön le, és ami tartópillérré válhat, arra viszont új épületet szeretnénk húzni”

– fogalmazta meg Kuslits Kata pedagógus, a tanácskozás szakmai felelőse.

Az említett elakadások feltárása a közösen megélt, de eltérően értelmezett történelmünk boncolgatásával vette kezdetét; Szarka László történész a magyar és a szlovák történelem közös múltjára vonatkozó kérdéseit vetette fel, de szót ejtett a bennünk élő önfelmentő mítoszokról, az önképeinkről és az ellenségképeinkről is, ahogy a nemzetépítő nacionalizmusról, valamint a nemzetállami nacionalizmus jegyében történő asszimilációs folyamatokról is értekezett.

A nemzeteknek önmagába hajló történelemképük van. Az ezeréves boldogság magyar, az ezeréves elnyomás szlovák mítosza – mindkettő fikció, bár mítoszként kétségkívül jól hangzik”

– kezdte a magyar kisebbségek szakértője, majd így folytatta: „Ma már van olyan szlovák tankönyv (Elena Mannová Krátke dejiny Slovenska című munkája), amelyben ki van fejtve, hogy a Magyar Királyság nélkül nem létezhetne a mai szlovák nemzet, hiszen a mai szlovákság ebben az államkeretben vált fokozatosan önállóvá. Ez a szlovákság etnogenézisének az a mozzanata, amiben kivételesen magyar és szlovák is egyet tud érteni.”

Elmondása szerint vannak olyan szlovák történészek, akik magától értetődőnek veszik Trianon nagyhatalmi diktátum voltát, s abban is egyetértés van, hogy a közös rendi nemzetnek, az ún. natio hungaricának az egységessége teremtette meg egy rövid időre (a 18. század végétől 1848-ig) a hungarus patriotizmust.

Szarka a történelemtanárok fontos feladatait is megnevezte; mint mondta, aki a történelmet arra használja, hogy folyamatosan a gyűlöletet keltse, az szereptévesztésben van:

A történelem kétélű fegyver. Nagyon jó lenne, ha a diákjainknak olyan történelmet adnánk át, amely mind a magyar, mind a szlovák szempontokat egymás mellett tudja láttatni. A multiperspektivitás elve szerint a történelmet úgy kell tanítani, hogy minden érintett, érdekelt népnek a szempontjait megpróbáljuk valamilyen formában érvényesíteni.”

A történész úgy gondolja, hogy amíg a finnekhez, a norvégokhoz, a svédekhez vagy az észtekhez hasonlóan nem válunk háromnyelvűekké, vagy nem fogjuk magas szinten bírni az angol nyelvet, addig a magyar-szlovák párbeszéd nem fog tudni igazán hatékonyan működni: „Kell egy új, semleges közvetítőnyelv, egy új lingua franca; a latin helyett az angol kínálja magát.”

Szarka László a történeti megbékélés megalapozásáról ekképpen szólt:

A mai napig nem járt magyar államfő a csernovai tragédia helyszínén. Előbb-utóbb el kellene oda menni ugyanúgy, ahogy a szlovák államfőnek is egy kitelepített magyar faluba. Meg kell születniük ezeknek a gesztusoknak.”

Szabómihály Gizella nyelvész – egyéni és közösségi kétnyelvűséget megkülönböztetve – arról beszélt, hogy a kétnyelvű személy mindkét nyelvén másképpen beszél, s nem lehet összevetni egy egynyelvű magyarral vagy egy egynyelvű szlovákkal: „Ezek a nyelvek kölcsönösen hatnak egymásra. A mi magyar nyelvhasználatunk hat arra, hogy hogyan beszéljünk szlovákul. Ott is nyilván azokat a szerkezeteket preferáljuk, amelyek a magyarral azonosak, ezért kissé másképp beszéljük a szlovák nyelvet. Sokszor a kétnyelvűség megnyilvánulásait negatívan értékeljük, holott tudunk beszélni a másik nyelven, csak nyilván másképp tesszük azt. A magyarországiaknak nagyon erős egynyelvűségi tudatuk van, nem úgy, mint ahogy a szlovákoknak.”

Kutatások is bizonyítják, hogy a kétnyelvű gyerekeknek a kognitív képességei általában jobbak, mint egynyelvű társaiké. Sajnos, sem a magyar, sem a szlovák nyelvi oktatásban nem veszik figyelembe ezt a kétnyelvűségi helyzetet; sok esetben a tantervek sincsenek összehangolva”

– tette hozzá a szlovák kölcsönszavak és a gyermekek nyelvi szocializációjának témáját is felvető nyelvész szakember.

Földes Petra tanár, mentálhigiénés szakember előadásának középpontjában az iskolai nyelvzavar, a fogalmi és az érzelmi üzenetek feldolgozása és a direkt közlések jelentősége állt, de kiemelte az érzelmi jelenlét megteremtésének fontosságát is a gyermekekkel zajló munka során:

Egy kommunikációs helyzet más és más tartalmakat hordozhat attól függően, hogy ki milyen kommunikációs pozícióban van. Aki kevésbé kidolgozott nyelvi közegből érkezik, ő inkább a verbális és a metakommunikatív tartalmakból fogja származtatni az adott kommunikációs helyzetnek a biztonságát. Használjunk érzelemkifejező kommunikációt, s találjuk meg újra a kommunikációnk nonverbális elemeit, továbbá annak érzelmi telítettségét!”

Peer Krisztina gyermekpszichológus Határhelyzetek – szerepeink az iskolában és otthon című előadásában a legújabb kutatásokat taglalta. Ezekből kitűnik, hogy a gyerekek életében jelentősen megemelkedett a szorongás szintje; nemcsak a szeparációs szorongás erősödött, hanem a szülők megbetegedésétől való félelem is:

A kisiskolás korú gyerekek ötöde depresszív tüneteket mutat, 20 százalékuk pedig szorongásos tünetekkel küzd. Mindez a koronavírus-járvánnyal van összefüggésben. Ennek következtében az elmúlt másfél évben a szülői és a pedagógusi szerep is nagyban megváltozott.”

A prezentációk menete L. Ritók Nóra művész és pedagógus Esélykiegyenlítés az iskolarendszerben című előadásával zárult. Mint elmondta, hiába üzeni az iskola a becsület, a tisztesség, a takarékosság fontosságát, ha a világ arra tanít: Fogyassz! Ne törődj vele, mennyibe kerül, és hogy mennyire kártékony! Inkább légy sikeres, ahhoz nem szükséges becsületesnek lenni!

A fogyasztói társadalom hatása a halmozottan hátrányos helyzetűekre is éppen úgy ömlik, mint ránk. Én abban hiszek, hogy a közösségeket lehet formálni. Az osztályközösségekben vagy a szülői közösségekben kell létrehozni azokat a kapcsolódási lehetőségeket, amikben közös értékeket tudunk megállapítani, és ehhez tudunk igazodni”

– emelte ki, majd azt hangsúlyozta, hogy nem az ügyeket kell kezelni, hanem az okokat.

Az előadások között a szakmai találkozó közönsége is hozzászólási lehetőséget kapott. Mások mellett Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos is szót kért, aki a sérelmek elhagyásának fontosságát hangsúlyozva paradigmaváltást sürgetett a szlovákiai magyarságra vonatkoztatva:

Ne az önsajnálkozás legyen az előtérbe helyezve, hanem egyfajta perspektíva kialakítása, és azoknak a jogoknak, azoknak a kötelességeknek a teljes körű kihasználása, amiket az állam biztosít.”

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az INTERREG Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretei között megvalósult szakmai konferencia után Cseri Zita polgármester asszonnyal is beszélgettünk.

Új utakat és lehetőségeket keresünk, hogy a kor követelményeinek próbáljunk megfelelni. A jó példákból igyekszünk tanulni, ötleteket meríteni, elfogadóbbakká válni. Egy közösséget megtartani csak úgy tudunk, ha tanulunk, tanácsokat, ötleteket, tapasztalatokat gyűjtünk; ehhez pedig nyitottságra van szükségünk”

– fogalmazta meg kérdésünkre, majd hozzátette: „Jövőben próbálunk gondolkodni. Ezért harcolok az iskoláért is, hiszen ha az megszűnik, a falunak sem lesz jövője. Sőt, nem csak az fontos, hogy legyen iskola, hanem hogy tényleg adjon is valamit a gyerekeknek.”

A cikk rövidített változata megjelent a Magyar7 2021/28.számában.

Lapajánló