A fülemülesitke vonz a területre
Gyűrűznek a magyar ornitológusok a köbölkúti Párizsi Mocsarak területén. Évente visszajárnak, különösen a fülemülesitke végett, melynek ez a legészakibb fészkelőhelye. Ezek a madarak még itt tartózkodnak október elejéig.

Szinai Péter elmondja, a madarászok intenzíven foglalkoznak a fülemülesitkével az egész Kárpát-medencében, ez egy fontos kutatási terület. Az éghajlatváltozás tanúi vagyunk, egyre északibb helyeken van tartósan meleg, de még így se sikerült a fülemülesitkére északabbra rátalálni.
A madarak június végén, augusztus elején cserélik tollaikat, méghozzá az összes repülőtollukat egyszerre veszítik el. Ekkor a víz felszínén lévő nádszálakon keresgélnek, hogy élelmet találjanak repülés nélkül is. Remélem sikerül majd párat megfognunk, október elejéig még a területen tartózkodnak, majd a Balkán félszigetre vonulnak telelni” – tájékoztat a szakember.
Kitér arra kis, leginkább a vonulási útvonalaikról szeretnének képet kapni, hogy megvédjék azokat a területeket, ahol nagy számmal fordulnak elő. Nem reális a fülemülesitke nemzetközi besorolása sem, sokkal gyakoribbnak tűnik fel, mint valójában.
Az ornitológiai naplóba bevezetik a gyűrűszámot, a madár fajtáját, korát, ivarját, ha meg tudják állapítani, hogy mennyi zsír van rajta, mennyi izmot növesztett, tollazata vedlett vagy sem.
„A befogott madarakról minden adatot beviszek a központi számítógépbe. Ha Szlovákiában fogunk gyűrűs madarat, elküldjük az adott ország gyűrűközpontjába, ők visszaírnak, így nekik is, nekünk is van információnk a madárról, össze lehet rakni a vonulási útvonalat. Szerencsés esetben ezzel külön szakemberek foglalkoznak” – mondta el Lednický Štefan a magyar madarászok helyi segítője.