A festészet néma költészet - KÉPEKKEL
Ezzel a címmel nyílt meg Németh Valéria képzőművész kiállítása a párkányi Barta Gyula Galériában. A szép számban összegyűlt közönséget Tungli Karolina galériavezető üdvözölte, az alkotót Prokopp Mária Széchenyi-díjas esztergomi művészettörténész méltatta.

„Mindenki a szívében hordja az üzenetet és szeretné átadni. Valéria rendíthetetlen lelkesedéssel figyeli és csodálja az ősi folyót, a Dunát, a parti tájat, kertjük fáit éppúgy, mint a távoli hegyeket. Csendes, lírai költészet árad festményeiből, ezt jelzi a kiállítás címe is” - kezdte beszédét Prokopp Mária.
Felidézte, Valériát a szerelem hívta el Veszprém közeléből. Mozdonyvezető, majd oktatóként tevékenykedő párjával Károllyal, boldog házasságban éltek. Valéria fodrászmesterséget tanult, de folytatták Károly szüleinek bolgárkertészetét is, ami szépséggel teli alkotótevékenység. 2010-ben, amikor mindkét lányukat szárnyra bocsátották elérkezett a nyugdíjas élet.
Németh Valéria műveit 2012-től évente láthattuk a párkányi és esztergomi galériákban, de Dorogon, Budapesten, Nagymaroson és Kismaroson is.
Németh Valéria az az ember, akire fiatal nagymamakorában talált rá a múzsa. Fejlődni szeretett volna, ezért beiratkozott a helyi művészeti iskolába, ahová az unokája is járt. Már a kezdetekkor készítettem vele interjút, amikor felidézte azt a kegyelmi pillanatot, amikor megérezte, alkotnia kell.
– emlékezett az első ceruzavonásokra a mára kiforrott alkotó.
A megnyitón közreműködtek: Szulényi Valéria versmondó és a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola diákjai.
