160 éve szentelték fel az udvardi kálváriát
Valóságos kis paradicsoma az elmélyülésnek az udvardi kálvária, amely vasárnap délután élettel telt meg felszentelésének 160. évfordulóján. A szlovák és magyar keresztút elvégzése után a főpásztori szentmisét Viliam Judák nyitrai megyéspüspök mutatta be, Nagy András helyi lelkiatya, Ďurčó Zoltán püspöki helynök és a paptestvérek közreműködésével.

A kálvária felszentelését 1860. szeptember 16-án Scitovszky János, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása végezte, negyvenezer zarándok részvételével. A fennmaradt információk szerint a kor számos kiválósága és politikusa is tiszteletét tette az ünnepségen.
Most is kivonult a környék népe a kálváriadombra – persze sokkal szerényebb létszámban - Istent dicsérni, hálát adni. A kálvárián, amely a dombot körülöleli szlovák és magyar hívők járták a keresztutat, gyónási lehetőség adódott az árnyas fák alatt, az Oltáriszentség előtt is fejet hajthattak a zarándokok.
A hely maga a történelem
A megszentelt helyen Szent István királyunk idejében kúria állt. Hogy ide királyi udvar épült, annak gyakorlati oka volt. Pontosan egy napi járóföldre volt úgy a királyi székhelytől, Esztergomtól, mind a nyitrai vártól.
A kúria időközben átment az egyház tulajdonába és átépítették kolostorrá. 1309-ben még egyházi zsinatot is tartottak itt, amely udvardi zsinat néven vonult be a történelembe. Az 1850-es években Majthényi Adolf, Udvard szabadságharcos plébánosa anyagi támogatásával elkezdték ide építeni a kálváriát. Udvard dicsőségére és részben saját hálájának kifejezéseképpen építtette, hogy kiszabadult hosszú éves rabságából.
A kálváriára szobrokkal díszített grandiózus lépcsősor vezet, a domb legmagasabb részén kereszt áll, mellette pedig a harangláb, mely Udvard címerében is szerepel. Kicsit távolabb kápolnácska.
Az egész dombot megkerülő keresztút egyes stációit magánszemélyek, társulatok, egyletek emeltették, egységes festményekkel, melyeket a rendszerváltás után újakra cseréltek. Természetesen Majtényi Adolf síremléke is a kálváriadombon kapott helyet.
