2018. március 29., 12:15

Tesztelik a kilencedikeseket matematikából és a anyanyelvből

 Szerdán 37 000 kilencedikes ír tudásfelmérő tesztet matematikából és az iskola tanítási nyelvéből. A Tesztelés 9 nevű felmérés 1445 alapiskolát érint.

Tesztelik a kilencedikesek tudását
Fotó: TASR

 A Tesztelés 9 célja, hogy felmérje az alapiskolák végzőseinek tudásszintjét, képességeit, illetve kompetenciáit, amelyekre a középiskolai továbbtanulás során és a munkaerőpiacon is szükségük lesz. A felmérésért az Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM) felel.
Az iskolaügyi tárca szerint a Tesztelés 9-re ebben az iskolaévben 34 865 szlovák, 2509 magyar és 26 ukrán tannyelvű iskolát látogató tanulót jelentettek be.
Egyes tanúsítvánnyal rendelkező iskolákban a tesztelés elektronikusan is történhet. Ez több mint 50 iskola körülbelül 9000 tanulóját érinti. A teszteket elektronikusan kitöltő tanulók április 17-én, a papírformát kitöltők pedig április végén kapják meg az eredményeket.
Az elért eredményeket figyelembe veszik a középiskolák felvételijén is. „Arról, hogy felvételi nélkül is felveszik-e azt a tanulót, aki 90 százalék felett teljesített minden tantárgyból, az iskolák igazgatói döntenek. Ez nem vonatkozik azokra az iskolákra, amelyek oktatási programja tehetségvizsgát követel” – közölte az oktatásügyi tárca.
Azok a diákok, akik komoly okok miatt nem tudnak részt venni a felmérésen, egy másik időpontban, április 5-én írják meg a teszteket.

Megosztás
Címkék