Mire jó, és kell-e otthonra is lecke gyermekeinknek?
Mostanában fölkapott téma lett a házi feladat, pontosabban annak eltörlése. Sokan a hozzáértők közül sem tartják jó dolognak, hogy az iskolában már elfáradt gyermek, főleg, ha kicsi, még otthon is feladatok tömkelegét oldja. Mások azzal érvelnek a lecke mellett, hogy felelősségre, kötelességtudatra nevel. Az a szülő, aki kiselsős gyermekével együtt sír a hosszú téli délutánokon, estéken a girbegurba betűcskék fölött, bizonyára azonnali hatállyal törölné. Vannak viszont olyan szerencsés apukák és anyukák, akik keveslik az otthonra adott feladatokat, mert jó képességű gyermekük sokkal többel vele bírna. Mi lehet a jó megoldás?

Az iskolák és pedagógusok fontosságáról a legtöbb szülő a Covid-járvány idején győződhetett meg. Az online tanulás sok esetben bizony az egész család idegrendszerét megtépázta, főleg, ha nehezebben ment a gyerkőcnek a tanulás. A szülő pedig nem pedagógus.
„Úgy gondolom, kell a házi feladat, de az ne a szülőnek szóljon. Ami nagyon fontos, az a mennyisége. Kevés legyen, hogy ne szegje a gyermek kedvét. Amikor még magam is tanítottam, differenciáltan adtam a házi feladatot, a gyermek azt választhatta ki, amihez kedve volt. Természetesen az mindig a tananyagra épült.
– osztja meg velünk véleményét Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.
Nagyon pozitív dolognak tartja az egész napos iskola oktatási programot, amit több felvidéki magyar iskolában is bevezettek már. Ennek lényege, hogy a gyermek szinte mindent az iskolában tanul meg, és sok helyütt még a táskát sem hordják haza, csak hétvégére. Sokszor a szülő az, aki kéri, hogy gyermekével tanulhasson, gyakorolhasson, átnézhesse füzeteit, meggyőződhessen róla, hogyan halad.
Fekete Irén szerint az iskolákban az egyes tárgyakat oktató pedagógusoknak kellene odafigyelniük arra, hogy mennyi leckét adnak. Itt el kell vonatkoztatni attól, hogy kinek a tantárgya a fontosabb, hisz mindenkinek a magáé az. A tanulásnak döntő mértékben az iskolában kell történnie, otthon már csak a „finomhangolásokra” kerülhet sor.
A komáromi Jókai Mór Alapiskolában a Felvidéken elsőként vezették be az egész napos oktatást az alsó tanfolyamon még 2001-ben. Ennek sikere azóta is töretlen.
– tájékoztat Mátyás Katalin, az iskola igazgatója.
Rögtön hozzá is teszi, nem azonnal ebéd után veselkednek neki a gyerekek a leckének, hanem előtte kimennek a szabadba, rossz idő esetén játékos foglalkozást tartanak nekik, esetleg meseolvasást.
Nálunk már a harmadik, negyedik osztályban vannak kisebb feladatok, hazahordják a táskát a gyerekek, hogy a szülő is belelásson, mit és hogyan tanul a gyermeke és gördülékenyebb legyen az átmenet a felső tagozatba” – teszi hozzá.
Több szülő véleményét is megkérdeztük a leckével kapcsolatban. A mennyiségre egyik sem panaszkodott. Habár az azért kiderült, hogy egy harmadikos-negyedikes gyermek fél óra alatt csak ritkán végez a házi feladatokkal. Annál azért több idő szükséges. Akadt olyan anyuka is, aki szerint kislánya több feladattal is megbirkózna, akár az iskolában, akár otthon. Örömmel tapasztaltuk, hogy a tavaszi szünet idejére a csemeték nem kaptak házit. Pihenhet gyermek és szülő egyaránt.