Ha a filmművészet érdekel, irány Kolozsvár!
A határok átjárhatóságának köszönhetően ma már gyakorlatilag korlátok nélkül tanulhatnak a fiatalok az unió bármelyik országában. A frissen érettségizett felvidékiek egyre nagyobb része él ezzel a lehetőséggel. Leginkább Csehországban és az anyaországban folytatják egyetemi tanulmányaikat. Most egy újabb lehetőségre hívjuk fel figyelmüket. Romániában, pontosabban a csodálatos Erdélyben is van mód arra, hogy anyanyelvükön tanulhassanak. Nem is akármit!

Szenkovics Dezső, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának dékánja portálunknak elmondta, hogy szívesen fogadnának a Felvidékről is hallgatókat. Elsősorban a médiaképzés iránt érdeklődőket. Várják azokat, akik tévé- illetve filmoperatőr, tévés és filmes rendező, vagy audiovizuális kommunikáció tanulmányi programot szeretnének tanulni.
Rengetegbe kerül az albérlet, hogy a többiről ne is beszéljünk. Az árak azért kúsztak ennyire magasra, mert a város Románia legfontosabb IT-központjává nőtte ki magát az elmúlt évtizedben. S mivel kiemelkedően magas az IT-szakemberek fizetése, ez bizony az árakra is felhajtóerővel bír” – tudtuk meg a kar vezetőjétől.
Minden egyéb képzés esetében sem zárkóznak el attól, hogy felvidéki fiatalokat fogadjanak. S már sorolja is, ami számukra még érdekes lehet, például a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak, a táncművészet vagy éppen a környezettudomány szak.
Romániában ugyanolyan feltételek alapján tanulhatnak a más országból érkezettek, mint az összes uniós országban. A kolozsvári magyar egyetemi karnak vannak olyan szakjai, ahol felvételi vizsgát kell tenni, másutt az érettségi vizsga és egyéb szóbeli vizsgák alapján zajlik a felvételi eljárás.
Szenkovics Dezső azt is elmondta, hogy a beiratkozás ideje náluk júliusban van, ezt követik a felvételi vizsgák és augusztus elején derül ki, hányan jutnak be egy-egy karra.
– fűzte hozzá a dékán.