Fábián Gergely Tehetségkutató 2020. április 2., 08:01 István, a király iskolába megy – Szepsi diákok is versenyben Most a közönség szavazatain is múlik, kik vehetnek majd részt a legendás rockopera előadásában. halasztást kapnak a lakosok 2020. április 1., 19:15 Kassa 40 millió eurós bevételkiesésre számít a koronavírus miatt A város honlapjának tájékoztatása szerint azt tervezik, hogy elhalasztják az ingatlanadó és a szemétszállítási díj beszedését. egy hintó története 2020. április 1., 16:08 Betlérbe szállítják Andrássy Franciska halottas díszhintóját A krasznahorkai várban darabjaira szedik és a betléri kastélyba szállítják Andrássy Franciska grófné halottas díszhintóját. 2023-ra szól az ígéret 2020. március 29., 10:02 Nyolc éve húzódik a krasznahorkai vár felújítása Nyolc év telt el azóta, hogy tűzvész áldozatául esett a krasznahorkai vár. A kulturális műemlék felújítása azóta is húzódik, a rekonstrukció határidejét többször kitolták. Gyógyulás 2020. március 25., 20:48 Hazatérhet a páciens, akinél Kassán elsőként erősítették meg, hogy koronavírusos szükséghelyzetben 2020. március 25., 13:30 Kassa: 100 ezer szájmaszk készülhet, a műszaki egyetem innovációs központot hozott létre A város vezetése azt reméli, sikerül enyhíteni a jelenleg tapasztalható hiányt, s a védőeszközök megvarrásához önkéntesek segítségére számít. Kérdések halmaza 2020. március 23., 14:00 Sokan hívják a kassai koronavírus-infóvonalat A kassaiak leginkább azt értékelik, hogy az operátoraink igyekeznek azonnal segíteni nekik. Hatékonyabb tesztelés 2020. március 23., 13:20 Aktívan keresik az esetleges fertőzötteket a Rozsnyói járásban Amennyiben nincsenek tüneteik, mint a köhögés vagy a láz, nem fogják elvégezni a tesztet. Kassa 2020. március 19., 11:01 Kassán bezárják a köztemetőt Kassán a temetőket is érintik a koronavírus terjedését megakadályozni hivatott intézkedések. Kassa 2020. március 19., 10:17 Nem volt koronavírusos a Kassán elhunyt amerikai A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették. nincs elég alapanyag 2020. március 17., 13:57 Kassán szájmaszkokat varrnának, de nincs miből Az önkormányzat több céggel is tárgyal arról, hogy maszkokat varrjanak a lakosság számára, viszont problémába ütköztek: nincs megfelelő alapanyag. Összefoglaló 2020. március 13., 16:46 Kassa megyében lezárták a kisebb határátkelőket Arra kérjük a sofőröket, tartsák tiszteletben a jelzéseket. Kassai állapot 2020. március 10., 18:48 Stabil a kassai koronavírus-fertőzött állapota A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében március 20-ig nem járnak az R4-es és az 5-ös villamos. az intenzív osztályon 2020. március 9., 10:50 Frissítve: 2020. már. 9. 18:46 Koronavírus-gyanús pácienst szállítottak be a kassai kórházba, állapota kritikus Vasárnap délután légzési nehézségekkel került a kassa-sacai kórházba egy 86 éves férfi. két kincset őrzünk szívünkben 2020. március 9., 08:13 Esterházy Jánosra emlékeztek Kassán - KÉPGALÉRIÁVAL Esterházy Jánosra emlékeztek Kassán, ahol halálnak évfordulóján megkoszorúzták a gróf mellszobrát a Csáky-Dessewffy palota udvarán. Kecső 2020. március 8., 10:47 Mi lesz a sorsa a kecsői kisiskolának? Az elmúlt évek bőséges gyermekáldásának köszönhetően néhány éven belül tíz fölé emelkedhet a létszám a kecsői kisiskolában, ismét fenntarthatóvá téve az iskolát. Képzésekkel óvnak 2020. március 7., 13:22 Koronavírus – Kassán további megelőző intézkedéseket vezetnek be A város honlapján közzéteszi a helyzettel kapcsolatban az illetékes állami szervektől érkező aktuális információkat. Alkotás 2020. március 6., 13:40 Húsvéti alkotóműhely a Bányászati Múzeumban Az alkotóműhelyeket 2020. március 12. és április 8. között tartják a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájába Akire büszkék lehetünk 2020. március 4., 08:36 A minőség megszállottja – Németh Lászlóról Kassán A minőség, az erkölcs és a szerénység jegyében alkotott. Épített örökségünk 2020. március 2., 16:23 Megkezdődött a kassai Orbán-torony felújítása Oldalszámozás Első oldal Első oldal « Első Előző oldal Előző oldal ‹‹ … Oldal 38 Oldal 39 Oldal 40 Oldal 41 Oldal 42 Jelenlegi oldal 43 Oldal 44 Oldal 45 Oldal 46 Következő oldal Következő oldal ›› Utolsó oldal Utolsó oldal Utolsó »