Ursula von der Leyen és a nagy árvíz
A hosszantartó száraz nyári hőséget követően az égiek iszonyatos mennyiségű esővel akarták kárpótolni a kiszikkadt termőföldet és a veszteségeiket sirató növénytermesztőket. Sajnos a végeredményt ismerjük: halálos áldozatokat is követelő hatalmas árvizek, súlyos anyagi károk, romba dőlt házak, földönfutóvá vált családok.
Különösen Németországban, Lengyelországban, Ausztriában és Csehországban pusztítottak az elemek, de Szlovákia és Magyarország is megszenvedte, bár errefelé legalább nem lett halottja az özönvíznek.
Most kiderült, hogy Petr Fiala nagy lelkesedése egy félreértésen alapult. Kormányának tudományos kutatásokért és innovációért felelős minisztere, Marek Ženíšek az X közösségi oldalon még azt írta, hogy
Pedig tőle elvárná az ember, hogy tisztában legyen a fogalmakkal. Néhány nappal később ugyanis Fiala szóvivője, Lucie Ješátková lehűtötte a lelkesedést:
Lengyelországhoz és Szlovákiához hasonlóan a cseh kormány is utak, hidak, szennyvíztisztítók és csatornák javítására fogja fordítani a pénzt más, kevésbé fontos projektek helyett.
– tette hozzá Ješátková.
Bár Fiala miniszterelnök 50 milliárd cseh koronáról beszélt, Karolína Nová, a regionális fejlesztési minisztérium szóvivője szerint még nem világos, hogy a kohéziós alapokból végül mennyi kerül felhasználásra. Ahogy az sem, mennyire reális ilyen tételre számítani.
Stanjura azt is elmondta, hogy az árvízkárok helyreállítását eddig az önkormányzati és regionális költségvetések vésztartalékaiból finanszírozták. Ha ezek a tartalékok kimerülnek, az önkormányzatok a pénzügyminisztériumhoz fordulhatnak. Az első ilyen kérés a morva-sziléziai régiótól érkezett, és a pénzügyminisztérium pénteken 80 millió koronát küldött.
Az állami és helyi önkormányzatok mellett a biztosítótársaságok is részt vesznek az ingatlanok helyreállításában. A Cseh Biztosítók Szövetsége jelenleg úgy becsüli, hogy az árvíz okozta biztosított károk elérik a 19,3 milliárd koronát.
De visszatérve az EU „nagyvonalú” támogatására, kijelenthető, hogy az árvíz okozta károk mértékét – miután „vis maiorról” van szó – előre nem lehet számításba venni, és minden esetben komoly többletkiadással jár. Bárhogyan tologathatja a brüsszeli bürokrácia az előírások által meghatározott célokat, a pénz mindenképpen hiányozni fog valahonnan. Talán hasznosabb lenne az EU hatalmas háttérapparátusán kezdeni a spórolást, például azzal, hogy nem fuvaroztatják az „EP-vándorcirkuszt” szinte hetente Brüsszel és Strasbourg között, ami minden alkalommal sok millió eurót emészt fel az uniós polgárok adóiból és ehelyett a felszabaduló pénzt az ilyen váratlan helyzetek kezelésére fordítanák. Arról már nem is beszélve, hogy az Ukrajnának folyósított eurómilliárdok útját valójában senki sem követi, és joggal támad olyan érzése az embernek, hogy ezek jelentős hányada a korrupció feneketlen bugyraiban tűnik el. Nyilván nagyobb hasznát látnák ezeknek a pénzelnek azok az uniós országok, amelyek most a súlyos károk helyreállításával vannak elfoglalva.
