Új fejezet nyílt az USA és Irán közti atomvitában
Újraindultak a nukleáris tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között, aminek legutóbbi fordulójára Rómában került sor. A két ország között már hosszú évek óta komoly feszültség tapasztalható a nukleáris fegyverek kérdésében, a megbeszélések legfőbb célja így várhatóan a Teherán nukleáris programja körüli ellentétek rendezése. Donald Trump ugyanakkor a katonai erő alkalmazását sem zárja ki a diplomáciai tárgyalások kudarca esetén, ami tovább növeli a megbeszélések jelentőségét.
Az iráni és amerikai tárgyalófelek még április 12-én állapodtak meg abban, hogy április 19-én folytatják a magas szintű egyeztetéseiket Teherán nukleáris programjáról. Az ománi közvetítéssel zajló tárgyalásokon az iráni delegációt Abbász Aragcsi külügyminiszter, míg az amerikai küldöttséget Steve Witkoff, Trump közel-keleti különmegbízottja vezette.
A két ország között már közel 40 éve fagyos a viszony, aminek egyik oka, hogy Irán hosszú időn át nem engedett szabad mozgást a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség ellenőreinek és más nemzetközi megfigyelőknek sem a nukleáris létesítményeiben. Emiatt az évek során számos gazdasági szankciót vetettek ki az országra a nyugati országok, aminek hatásai ma már az átlagemberek szintjén is komolyan érződnek. Ennek enyhítésére csak 2015-ben került sor, amikor a felek hosszú idő után egy iráni atomprogramról szóló megállapodást írtak alá, aminek egyik legfontosabb eleme Irán nukleáris tevékenységeinek korlátozása volt a nemzetközi szankciók fokozatos feloldása fejében. Az első Trump kormány alatt azonban az Egyesült Államok 2018-ban egyoldalúan felmondta ezt a megállapodást, ami után újra szankciókat vetettek ki a közel-keleti országra és tovább mélyültek az amerikai-iráni ellentétek.
A tárgyalásokat ráadásul nehezíti, hogy a felek mindeddig csupán kevés kompromisszumra voltak hajlandóak. Mindkét fél jelezte továbbá, hogy a megbeszélések célja nem az eredeti, 2015-ös atomalku újratárgyalása, hanem egy új típusú, fokozatos és kölcsönös engedményeken alapuló megállapodás kialakítása, amelyben Izrael és a régió többi szereplője is érdekeltté válhat. Egy ilyen megállapodás létrejötte azonban jelentős engedményeket igényelne a felek (elsősorban Irán) részéről, aminek elérése a két ország eddigi viszonyát figyelembe véve egyáltalán nem egyszerű feladat.
Ennek megfelelően a közel-keleti térség országainak reakciói is vegyesek. Míg Szaúd-Arábia, Bahrein és Katar óvatos optimizmussal üdvözölték az ománi tárgyalásokat, Izrael továbbra is fenntartásokkal él. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a nyilatkozataiban többször hangsúlyozta, hogy a Trump-adminisztrációtól határozottabb fellépést vár és aggodalmát fejezte ki Irán esetleges megerősödésétől a térségben. A reakciók ráadásul nemzetközi szinten is vegyesek, az egyes országok leginkább az érdekszféráik mentén igyekeznek kialakítani az álláspontjuk a kérdésben. Míg a nyugati országok egyértelműen azt az amerikai álláspontot erősítik a kérdésben, miszerint Teheránnak törekednie kell a nukleáris programjának leszerelésére, addig például Oroszország, amely már régóta szoros kapcsolatban áll Iránnal, a szankciók mihamarabbi csökkentéséről és a túlzott amerikai befolyásról beszél a térségben. Mindeközben a kínai vezetés is a túlzott amerikai beavatkozás ellen szólalt fel az utóbbi hetekben, a három ország (Irán, Kína, Oroszország) pedig egy hónapja már közös nyilatkozatban is felszólították az Egyesült Államokat, hogy szüntesse meg az Irán elleni szankciókat.
A következő hetek így kulcsfontosságúak lehetnek a kérdésben, aminek tétjét a tárgyalások mögött meghúzódó, nagyhatalmi geopolitikai játszmák is tovább emelik. A térségben jelenlévő amerikai, orosz és kínai érdekellentétek ugyanis a pozíciójuk erősítése érdekében könnyen az eddigiektől eltérő mederbe terelhetik a tárgyalás menetét, jelentősen megnehezítve ezzel a kérdés mihamarabbi lezárását. Ennek tükrében pedig a nemrég lezajlott római és az ezt követő tárgyalások eredménye tehát messze túlmutat egy regionális konfliktus kezelésén. Az sokkal inkább arról árulkodik, hogy miként változhat meg a nagyhatalmi egyensúly a Közel-Keleten, aminek hatásai globális szinten is érződnek majd.
