Százezrek tüntettek a nyugdíjreform ellen Franciaországban
Felvonulásos tüntetésekkel tiltakoztak Franciaországban a szakszervezetek a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, miközben hatodik napja folytatódott a közlekedési sztrájk.

A belügyminisztérium összesítése szerint országszerte 339 ezren, a CGT szakszervezet szerint 885 ezren vettek részt a megmozdulásokban, ez fele annyi mint az első napon, múlt csütörtökön.
A határozatlan idejű sztrájk meghosszabbításáról naponta döntenek a szakszervezetek, s az előrejelzések szerint szerda estig biztos, de elképzelhető, hogy péntekig folytatódnak a munkabeszüntetések.
Az elkövetkező napok sorsdöntőek lehetnek a kormány számára, amely nem kíván engedni Emmanuel Macron államfő egyik legfőbb kampányígéretéből a nyugdíjrendszer megreformálásáról, és a tartósnak ígérkező sztrájkhullám ellenére a parlament elé kívánja terjeszteni a törvénytervezetet.
A felmérések azt mutatják, hogy miközben a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, egyre többen támogatják a sztrájkot is, mert úgy érzékelik, hogy rosszul járhatnak egy új nyugdíjrendszerrel, s egyelőre nem világosak a kormány konkrét elképzelései.
A sztrájkot meghirdető radikálisabb szakszervezetek viszont a nyugdíjrendszer egységesítésen pont alapú rendszerré alakítását ellenzik. Ez váltaná fel a jelenleg vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszert.
A CFDT reformszakszervezet a kormány szerdai bejelentésétől teszi függővé részvételt a további tiltakozó megmozdulásokban.
Nicolas Sarkozy korábbi francia köztársasági elnök pártja, a Republikánusok tiktakozik amiatt, mert a kormány egy ilyen fontos törvényjavaslatot megfelelő előkészítés és vita nélkül akar elfogadtatni. Ezért nemzetgyűlési vitát kezdeményeznek a nyugdíjreformról.