2019. december 13., 10:45

Megnyílt a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség moszkvai képviselete

A magyar külgazdasági és külügyminiszter nyitotta meg pénteken a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) moszkvai képviseletét.

Magyar-orosz gazdaság
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Igor Ivanovics Suvalov (b), a VEB orosz befektetési bank vezérigazgatója
Fotó: MTI

A magyar kormánynak az dolga, hogy a nagy nyugat-európai országokhoz hasonlóan segítse a magyar vállalatok sikereit Oroszország piacán – jelentette ki Szijjártó Péter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a G7 csoport európai tagjai közül Németország 56 százalékkal,  Franciaország 40 százalékkal,  Olaszország pedig 37 százalékkal növelte a kereskedelmi forgalmát Oroszországgal tavaly.

A német-orosz kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 60 milliárd dollár - közölte a minisztert.

Amíg Magyarországnak 2014-ben, a szankciók bevezetése előtt 10 milliárd dolláros kereskedelmi forgalma volt Oroszországgal, tavaly csak 6,4 milliárd dollár. Ezt is úgy tudta elérni, hogy 2017-ről 2018-ra 17 százalékkal növelte a forgalmat – mondta Szijjártó Péter.

Amíg a nagy nyugat-európai országok folyamatosan óriási mértékben növelik a kereskedelmi és gazdasági együttműködésüket Oroszországgal, addig a magyarok a szankciók  bevezetése óta 8 milliárd dollárnyi exportlehetőségtől estek el – jelentette ki a miniszter.

A magyar exportstratégia  az elmúlt években komoly eredményeket tudott elérni az Eximbank által nyújtott hitelek és a gazdaságdiplomácia segítségével, elsősorban  a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a takarmány-előállítás, a tejipar, a gyógyszergyártás, és az orvosi műszergyártás területén – állapította meg.

Ha nincs piaci jelenlét, ha helyben nem tudunk segíteni a magyar vállalatoknak, akkor  nem számíthatunk további piaci sikerekre. Ezért az Eximbank után most a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség is képviseletet nyit Moszkvában"

– hangoztatta Szijjártó Péter.

Kijelentette:  Magyarország úgy döntötte meg exportrekordját az elmúlt öt esztendőben évről évre, hogy a korábban második számú kereskedelmi partnerének számító Oroszország irányába folyamatosan komoly veszteségeket kellett elszenvednie a szankciók miatt.

Fontosnak nevezte a gyógyszerexport további erősítését, amely területen Magyarország jelenleg  Oroszország tizedik legfontosabb importforrása, és ahol a tavalyi kivitel értéke 400 millió dollár volt.  Az orosz gabonabehozatalban Magyarország részesedése 20 százalék, a kukoricaimportban pedig 42 százalék volt. A miniszter jelentős területként említette a vízipari exportot is.

Elmondta, hogy a magyar cégeknek az orosz piacon való érvényesüléséhez szükséges pénzügyi fedezetéhez az Eximbank 495 millió dolláros kerete is hozzájárul.

"Azon leszünk, hogy  a pragmatikus, ésszerű külpolitikai irányvonal folytatásával, valamint aktív, a nemzetgazdasági érdekeket érvényesítő külgazdasági segítségnyújtással minél több magyar vállalat oroszországi sikeréhez járuljunk hozzá"

– hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A tokiói, a sanghaji, az isztambuli és a belgrádi után a moszkvai a HEPA ötödik regionális partnerirodája.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.