Katonai nyilvántartásba veszik a nőket Ukrajnában októbertől
Katonai nyilvántartásba kell venni a nőket Ukrajnában október 1-jétől. Állítják, nem fogják őket a frontra vinni, de a területvédelmi erőknek is ezt mondták, aztán hopp, egy törvénymódosítás, és máris ágyútöltelék lett belőlük...

Októbernek elsejével el kell masírozni – szól a magyar katonanóta, melynek szerzői nyilván nem az ukrán menyecskékre gondoltak. Keleti szomszédunknál a határőrök fokozták járőrtevékenységüket a zöldhatáron, hogy megakadályozzák a határátelőkön posztoló kollégáikat korrumpálni anyagi okokból nem tudó, így a zöldhatár átlépését fontolgató ukrajnai, sorköteles férfiak távozását az országból. Most már a nőkre is vadászhatnak a határon...
Bár a katonáskodást történelmi okokból a férfiakhoz kötik, ma már a világ csaknem össze hadseregében szolgálhatnak nők. Európában jelenleg Norvégia az egyetlen ország, ahol a nemi egyenjogúság jegyében a nőkre is kiterjesztették a kötelező sorkatonai szolgálatot. Lettország júliusban jelentette be, hogy visszaállatja a kötelező katonai szolgálatot, ám egyelőre csak férfiaknak. Izraelben viszont a nőknek is két évig kell katonáskodniuk, mint nálunk a férfiaknak a múlt rendszer idején...
Azok a nők, akiket regisztrálnak, hadkötelesek lesznek, és a hadsereg, a Nemzeti Gárda, vagy más fegyveres testület tartalékos állományába kerülnek. A hadköteles nők bevonhatók az állam védelmével kapcsolatos feladatokba háború idején, de ez nem jelenti a nők azonnali mozgósítását, akik egyébként békeidőben csak tartalékos állományban, vagy önkéntes alapon vállalhatnak katonai szolgálatot.
Akiket viszont regisztrálnak, azok nem hagyhatják el az országot.
A regisztrációs kötelezettségnek csak a kezdő időpontja az ismert, október 1., azt, hogy ezt meddig kell megtenni az ukrajnai nőknek, nincs lefektetve a rendeletben, de azért nem bízzák a véletlenre. A dolgozó nők munkahelyét 2023-tól 5500-8500 hrivnya bírsággal sújtják, ha a nő nem regisztrál.
A február 24. óta tartó orosz-ukrán háborúban önkéntes alapon is sok nő fogott fegyvert. Egy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, kijevi katonai ellenőrző ponton mondta ki a boldogító igent Leszja Ivasenko és Valerij Filimonov, mivel mindketten a területvédelmi erőknél szolgáltak.
Itt arról írtunk, hogy Vitalij Klicsko kijevi polgármester piros tulipánnal köszöntötte a katonanőket; ugyanebben a cikkben megnézhetik az ukrán női önkéntesek üzenetét az oroszoknak, még a háború elejéről, március 7-ről.
Akik pedig semmilyen módon nem kapcsolódnak be a harcokba, otthonról, fényképek küldésével is tudják támogatni a katonákat...