A V4 működik, mert működnie kell!
Az előzmények alapján nem véletlenül tartottak tőle sokan, a Visegrádi Négyek kormányfői csúcsértekezletén az együttműködés hattyúdalának első hangjai adják majd a zenei aláfestést. Kassa felé autózva e sorok írójának is egyre az járt a fejében, talán az utolsó komolyabb V4-es sajtótájékoztatóra tart. Szerencsére nem lett igazunk!
A Pozsonyban sikeresen lezajlott államfői csúcsot követő viszonylagos optimizmust hamar lehűtötte a hír, hogy a múlt hétvégére tervezett V4-es házelnöki találkozó, a cseh felsőház vezetőjének „munkaköri elfoglaltságai” miatt elmarad. Könnyű volt olvasni a sorok között, a csehek nem kívántak találkozni Kövér László magyar házelnökkel, majd, amikor a múlt hét elején az is kiderült, talán a kormányfői csúcsot is elhalasztják, már tényleg volt okunk az aggodalomra.
Szerencsére hamar kiderült, rossz előjelek ide, elhibázott szervezés oda, a Visegrádi Négyek együttműködése köszöni szépen, jól van! A nézeteltérések és érdekellentétek ugyan nem szűntek meg, de a közös dolgaink még most is fontosabbak!
A vasárnapi magyar–görög barátságos focimeccs nem csak az eredmény (2:1 nekünk) és Dzsudzsák Balázs válogatott búcsúja miatt lesz emlékezetes. A magyar kormányfő „nagy-magyarországos” sálja talán épp Szlovákiában kavarta a legnagyobb botrányt, köszönhetően a nyugati fősodor minden rezdülését milliméter pontossággal lekövető külügyminiszternek, Rastislav Káčernek. A korábbi budapesti szlovák nagykövet indulatos bejegyzésben fakadt ki Orbán Viktor ellen, majd a sakálkórus lassú kapcsolása után kedden-szerdán már ott tartottunk, talán nem is lesz semmi a csütörtökre meghirdetett V4-csúcsból.
A szlovák miniszterelnöki kabinetiroda által kiadott tájékoztatás értelmében az orosz–ukrán háború, gazdasági recesszió, energetikai válság, az illegális bevándorlás és a függőben lévő svéd–finn NATO-csatlakozás képezte a találkozó legfontosabb témáit. Eduard Heger bevezetőjében igen udvarias hangot ütött meg, hangsúlyozva a V4-es államok gazdasági, infrastrukturális, történelmi és családi kapcsolatait, továbbá kiemelve, hogy a szövetség négy baráti állam együttműködése, amely a szükség idején is megmutatkozott.
Heger, utólag egész komoly politikai vihart kavarva bejelentette, Prága, Varsó és Budapest is jelezte, ha nem sikerülne kormányának megállapodnia a az orvosok szakszervezetével, mindhárom szomszédos állam kész biztosítani a szlovák állampolgárok ellátását határ menti kórházaikban. A minden konkrétumot nélkülöző bejelentésnek komoly üzenetértéke volt. Ugyan nem a V4-csúcs résztvevői, hanem a kabinettel feszült vitát folytató Peter Visolajský szakszervezeti vezető felé. Heger valószínűleg azt akarta demonstrálni, a kormány kezében is akad még megjátszható lap, csakhogy a dolog visszafelé sült el. Visolajský azóta szégyenletesnek nevezte a bejelentést, a cseh orvoskamara pedig közölte, nem fogják „megkerülni a jogosan tiltakozó” szlovák kollégáikat. Időközben azonban a megegyezés megköttetett…
A sajtótájékoztatónak ezen a pontján már érezni lehetett, különösebb botrány vagy diplomáciai udvariatlanság nélkül zárul a rendezvény, Heger ugyanis azzal zárta mondandóját, „lesz következő találkozó, közösen fejlesztjük a jövőnket.”
A kassai V4-csúcs egyik központi témája – a délről érkező illegális migráció és az Ukrajnának nyújtott katonai és anyagi segítség mellett – a svéd–finn NATO-csatlakozás hiányzó magyar ratifikációja volt. Eduard Heger sok sallanggal és kevés konkrétummal ékesített nyitóbeszédében ezzel kapcsolatban kijelentette, „mindnyájunkat érint az ukrajnai háború, amely Európa és a V4-ek biztonságát is nagyban veszélyezteti. (…) Megegyeztünk abban, hogy Ukrajnának segítségre van szüksége. Szó esett az európai biztonsági keretekről is, szükség van a NATO megerősítésére. Ebben is egyetértettünk a kollégákkal, támogatjuk a svéd és finn NATO-csatlakozást.”
A magyar kormányfő egyértelműsítette: a magyar kormány már döntött, támogatni fogják Svédország és Finnország csatlakozását a NATO-hoz, egyik állam csatlakozása sem késik egy percet sem Magyarország miatt. Orbán kiemelte, január elején a magyar parlament is jóváhagyja a csatlakozást.
Orbán Viktor a déli határt fenyegető illegális migráció kapcsán elmondta, Magyarországnak két hasonló válsággal egyszerre kell megküzdenie, Európában ebben egyedülállóak. Idén egymillió ukrán menekült érkezett már keletről, negyedmillió illegális határátlépő pedig a déli határokon át próbált meg bejutni Magyarországra.
A magyar miniszterelnök szerint az Ukrajna felől érkező menekültáradat és a déli nyomás is biztosan nőni fog az előttünk álló időszakban, „jogos igény hát a V4-ek részéről, hogy az Unió segítsen kezelni ezt a kihívást” – hangsúlyozta.
Ezzel kapcsolatban a lengyel kormányfő még keményebben fogalmazott. Morawiecki tulajdonképpen felszólította az Európai Bizottságot, adjon anyagi támogatást a V4-es tagállamoknak, hogy kezelni tudják a téli hónapokban bizonyára megerősödő ukrán menekültáradatot. Brüsszelnek „nemcsak reagálnia kellene, hanem kezdeményeznie is” – fogalmazott, hozzátéve, „a V4-ek kinyitották szívüket az ukrajnai emberek felé, most kell felszólítanunk az Európai Bizottságot ugyanerre. Segítsen most a V4-ek országainak felkészülni az áradatra, biztosítson megfelelő anyagi forrást, hogy az Ukrajnával szomszédos országok kezelni tudják a közelgő válságot.”
Egyetlen sikeres miniszterelnöki találkozó persze nem jelenti azt, hogy visszatért volna a V4-es együttműködés „aranykora”, s holnaptól közösen, kihívóként lépnek fel a „mind szorosabb Unió” agyréme ellen.
Eduard Heger vagy Petr Fiala ugyanúgy a nyugati mainstream elkötelezett híve marad, a lengyelek egyébként jogos, de önsorsrontással határos ruszofóbiája sem szűnt meg egyik napról a másikra.
Ahogy a Visegrádi Négyek államai között feszülő ellentétek sem tűntek el. Az aknák ugyanott vannak, ahol eddig, ugyanúgy óvatosan kell manőverezni közöttük. Kassán ez most nyilvánvalóan sikerült, egy lépés a jó irányba, de nem 180 fokos fordulat, kár lenne túlértékelni a találkozót. De, sőt írjuk nyugodtan nagybetűvel: DE!
A magyar miniszterelnök pontosan látja, együttműködés nélkül képtelenek leszünk megmaradni annak, amiknek szeretnénk. Magyarnak, csehnek, szlováknak, lengyelnek. Vagy a nyugati progresszió őrülete fésül minket egyformává, vagy egy keletről, délről érkező agresszió és emberáradat gyalulja simára a szülőföldünket. Mondjuk ki végre egyértelműen, mi egyikből sem kérünk!
Megjelent a Magyar7 2022/48. számában.
