A drónon rángatott háború
A nagyközönség által legfeljebb drága gyermekjátékként kezelt drónok mára tényleg gyilkos háborús eszközzé váltak. Aktuális írásunkban egy több mint 150 éves történet nyomába eredünk, avagy robbanóanyagot szállító lufiktól eljutunk a XXI. század csúcstechnikájáig.
Ha egy-egy drónokról szóló írás hozzáértő szakember kezébe kerül, az első, amit kiszúr, hogy a legtöbb szerző már a fogalmat is helytelenül használja. Kicsit úgy van ez, mint a „tanknál”, a nagyközönségnek fogalma sincs róla, nem is érdekli, de a hadászatban jártas embereket halálra idegesíti, hogy minden páncélozott járművet tanknak nevezünk. A drónokkal pontosan ugyanez a helyzet.
Habár a drónok hadászati alkalmazása valójában csak az USA 9/11 utáni „terrorellenes háborúi” idején vált igazán elterjedté, történetük egészen a XIX. század közepére nyúlik vissza, s mit ad Isten, magyar vonatkozása is van. A későbbi osztrák–magyar haditengerészet egyik hajója, az akkor még csak piros-fehér-piros színek alatt hajózó SMS Vulcano a Habsburgoktól elszakadni kívánó Velence ellen indított léggömbös „dróntámadást” – a történelemben először, mérsékelt sikerrel. A robbanóanyagot hordozó lufik közül legalább egy biztosan célt ért, de nagy részüket visszafújta az Adriára az olaszok pártjára álló szél.
Az első, nem (csak) „öngyilkosságra” tervezett drónok a harmincas évek termékei, bár a rádiójelekkel irányított gépeket sokáig csak látótávolságon belül lehetett működtetni. Nem csoda, hogy a technikai kihívások miatt a második világháborúban szinte egyáltalán nem vetettek be drónokat, egy megfeneklett japán kereskedőhajó elleni támadást kivéve. Csak a rend kedvéért jegyezzük meg, robotrepülőgépeket igen: a brit nagyvárosok terrorizálására használt német V1-eseket hibás tükörfordítás miatt emlegetik cirkálórakétaként.
Érdekes módon a második világháborút követő fejlesztések új feladatot találtak a drónoknak.
Az amerikai B52-es bombázók a légvédelem lekötésére szállítottak fedélzetükön ilyen szerkentyűket, néhány B-17-es bombázót pedig konkrétan drónná alakítottak át, hogy adatokat gyűjtsenek a Bikini-atollnál elvégzett kísérleti atomrobbanások idején. Az első, valóban felderítésre szánt drónokat a vietnámi háború idején gyártották. Kémműholdak és fejlett kémrepülőgépek hiányában Washington nagyon félt attól, hogy az északiak amerikai pilótákat lőnek ki Vietnám felett, így drónokra bízták a felderítést.
Az amerikai hadsereg ezt követően évtizedekig így tekintett a pilóta nélküli légi járművekre, még az Öböl-háború idején is. Érdekes módon végül nem az amerikai, hanem az izraeli volt az első hadsereg, amely a nyolcvanas évek elején stratégiai jelentőséggel alkalmazott drónokat. Hadtörténészek szerint az első libanoni háború idején az izraeli pilóták parádés győzelme a szír légierő felett elképzelhetetlen lett volna a felderítésre, félrevezetésre és zavarásra használt izraeli drónok nélkül.
A terroristák (és nem kevés szerencsétlen esetben a teljes szomszédságuk) lebombázásától néhány év alatt eljutottunk odáig, hogy egy-egy háború menetét meghatározó eszközzé léptek elő. A 2020-as karabahi örmény–azeri háború török drónjairól talán túlzás lenne azt állítani, hogy eldöntötték a háború kimenetelét, de hogy óriási részt vállaltak az örmény ellenállás megtörésében, az biztos.
Nem véletlen, hogy az orosz–ukrán háborúban is meghatározó szerepet játszanak. Az amerikai tapasztalatokra támaszkodó ukrán hadsereg a konfliktus eleje óta alkalmaz drónokat.
Felderítésre szánt RQ-20-as Pumák és ScanEaglek, Karabahban is alkalmazott Bayraktar TB2-esek, akár páncélosok megsemmisítésére is alkalmas SwitchBlade 600-asok és állítólag direkt a donbászi harctérre fejlesztett Phoenix Ghost „öngyilkos drónok” alkotják az ukrán „flotta” gerincét. Ez utóbbi kettő az ún. lézengő lőszerek kategóriájába tartozik, amelyek a kijelölt pozícióban várakozni is képesek az előre kijelölt célpontra.
Alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez és látva a hagyományos tüzérségi daráló korlátait, az ősz az orosz hadseregben is változást hozott.
Hetek óta hangos tőle a sajtó, hogy az orosz hadsereg iráni drónokat vet be a fronton. Moszkva ugyan tagadja, de a Geran-2 néven futó orosz drónok kísértetiesen emlékeztetnek az iráni gyártású Shahed-136-osokra. Egyenként nagyjából 18-20 ezer dollárba kerülnek, ami elsőre soknak tűnhet, de drónviszonylatban kifejezetten olcsók. Egy Bayraktar TB2-es 5 millió dollár körül van (igaz, egész más feladatokra és nem is egyszeri felhasználásra való), de a hasonló célokra alkalmas SwitchBlade-k is 70 ezer dollárt kóstálnak.
Elsőként szeptember 13-án, Kupjanszk környékéről jelentették iráni(?) drónok bevetését, s bár az ukránok azt állítják, az orosz UAV-k 60-80%-át képesek leszedni, a tömegesen, hullámokban támadó gépek (pontosabban öngyilkos drónok) igen hatékonyak lehetnek. Eleve arra gyártják őket, hogy az ellenség légvédelmét kimerítsék, nem is az a cél, hogy mind betaláljon. Sőt, nem egy esetben tulajdonképpen a pusztítás is másodlagos, amolyan járulékos előny.
Egy friss elemzés szerint nagyjából 12-18 millió dollárt kóstáltak az elmúlt pár hét orosz dróntámadásai, miközben az ukránok legalább 28-30 millió dollárt égettek el védekezésre. Azt a pénzt pedig valahonnan elő kell teremteni. A kérdés már csak az, ki fogy ki előbb belőle. Oroszország vagy az Ukrajnát támogató nyugati szövetségesek?
Megjelent a Magyar7 2022/44. számában.
