A CDU/CSU pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot, második lett az AfD
Az eddig ellenzékben lévő konzervatív Kereszténydemokrata Unió és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) szerezte meg a legtöbb szavazatot a vasárnap tartott németországi előrehozott választáson, a második helyen pedig Alternatíva Németországnak (AfD) végzett.

Az összes szavazat megszámlálása után az alábbi módon szavaztak a németek:
- jobbközép-kereszténydemokrata CDU/CSU – 28,5 százalék, 208 mandátum;
- radikális jobboldali AfD – 20,8 százalék, 151 mandátum;
- szociáldemokrata SPD – 16,4 százalék, 121 mandátum;
- ökobaloldali Zöldek – 11,6 százalék, 85 mandátum;
- radikális baloldali-progresszív Die Linke – 8,8 százalék, 64 mandátum;
- radikális baloldali-szociálisan konzervatív BSW – 4,9 százalék, 0 mandátum;
- liberális FDP – 4,3 százalék, 0 mandátum;
- a dán és fríz kisebbségeket képviselő SSW –1 mandátum.
Friedrich Merz, aki egyben a CDU/CSU pártszövetség kancellárjelöltje, kijelentette, hogy az uniópártok megnyerték a választást, s a lehető leghamarabb kíván majd kormányt alakítani.
- mondta. Rávilágított egyben arra is, hogy Németország nem engedheti meg magának a hosszadalmas kormányalakítást.
- tette hozzá. Martin Huber, a CSU főtitkára szerint az uniópártok egyértelmű felhatalmazást kaptak a kormányzásra.
- jelentette ki Huber a ZDF műsorában.
- tette hozzá.
Thorsten Frei, a CDU/CSU parlamenti frakcióvezetője ugyanakkor hatalmas kihívásnak nevezte egy stabil kormány megalakítását.
- mondta.
Alice Weidel, az AfD társelnöke történelminek nevezte pártja eredményét.
- húzta alá.
- hangsúlyozta és ismét kijelentette, hogy kész együttműködni a CDU/CSU pártszövetséggel.
- tette hozzá.
Scholz elismerte választási vereségét és gratulált Merznek.
- mondta.