2016. június 23., 08:46

Zsidó nők nemzetközi konferenciája Kassán

KASSA. Első ízben rendeztek zsidó női konferenciát Szlovákiában. A Kassán megszervezett kétnapos találkozót a szlovákiai zsidó nők szervezete, az Ester Egyesület kezdeményezte és szervezte „Együtt tegnap, ma és holnap“ címmel.
201606221747220.k2u.jpg

A résztvevőket Richard Raši kassai főpolgármester is fogadta, aki kiemelte, hogy a történelmi városháza dísztermében, a város csak a legjelentősebb vendégeit, egyéniségeit fogadja. A találkozó fontosságát hangsúlyozta, és azt, hogy korunk növekvő agresszivitásával szemben fontos a közösségben rejlő erő.

A konferencia a kassai Ester Egyesület fennállásának 20. évfordulójával  egyidőben zajlott. Az eltelt két évtized munkájáról egy összefoglaló filmet is megtekinthettek a résztvevők.

„Ez az első konferencia, ami a zsidó nőknek  szól Szlovákiában, és nagyon örülök, hogy éppen most, az Ester Társaság megalakulásának 20. évfordulóján jöttünk össze. Itt ünnepelhetünk és eljött az egész világ” – mondta Győri Márta, a kassai Ester Egyesület elnöke.

Ahogy tehát mondta az Ester Egyesület elnöke, a konferencián nemcsak a szlovákiai zsidó hitközségek nőtagjai képviseltették magukat, hanem Csehországból, Magyarországról, Svájcból, Belgiumból és Izraelből is érkeztek résztvevők.

 „A Magyarországi Zsidó Hitközség életében először van választott női alelnök, erre a történelem során még nem került sor. Ez óriási felelősség, és az, hogy van egy kassai szervezet, ahol a zsidó nők jogairól és a zsidó nőknek a közösségszervező erejéről van szó egy eseményen, ez olyan kapcsolódási pont a két szervezet között, amit nem hagyhattam ki“ - vélekedett Kiss Henriett, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke.

A nőknek a zsidó hitközségekben rendkívül szerteágazó feladatokat kellett teljesíteniük, amelyek jelen korunkban már komoly nehézségekbe ütköznek. Ez fokozottan igaz a kisebb városok esetében vagy vidéken, ahol 1944 és 1956 után szinte teljesen felszámolódtak a hitközségek, s már csak egy maroknyi közösség vagy egy-két lelkes ember tartja életben az egykori virágzó kultúra és hagyomány emlékeit. Ahogy fogalmazott Kiss Henriett, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke, valóban, segítséget kell nyújtani a nagy hitközségeknek ahhoz, hogy a hit megélése és a hit megélése mindenki számára elérhető legyen.

A szlovákiai zsidó hitközségek közül az egyik legkisebb a komáromi, ám talán a legaktívabb, ami a vallási hagyományok megőrzését vagy a kulturális és ismeretterjesztő-nevelő tevékenységét illeti. Azonban hitüket megélni nem egyszerű. Erről már Pasternák Zsuzsa, a Komáromi Hitközség képviselője beszélt a kassai konferencián. „A lehetőségek arra nincsenek meg Szlovákiában, hogy valaki úgy élje meg, mint az ősei, nincs lehetőség arra, hogy például kóser étkezést biztosítson. Aki azt akarja biztosítani, annak nagyvárosban van lehetősége, de kis helyen egyáltalán nem lehet. A másik pedig a vallási élet alapja az, hogy 10 felnőtt férfi legyen egy istentiszteleten, hát Komáromban erre is nagyon nagy nehézségek árán van lehetőség, kevesen vannak, az a kevés ember is idős.“

A zsidó közösséget érintő előadások és szakmai beszélgetések mellett ünnepi műsor, operaelőadás, városnézés voltak a kétnapos konferencia kísérő rendezvényei.

Megosztás