Washington leállította az F-35-ös vadászgépekhez szükséges felszerelések szállítását Ankarának
Az Egyesült Államok leállította az F-35-ös vadászgépek fogadásához és hadrendbe állításához szükséges felszerelések és kézikönyvek szállítását Törökországnak - jelentette be hétfőn Charles Summers, a védelmi minisztérium szóvivője.

Summers hangsúlyozta: a felszerelések és kézikönyvek leszállításának felfüggesztése csupán az első lépés, amennyiben ugyanis Ankara továbbra is tárgyal Moszkvával, Washington felmondja a vadászbombázók eladásáról kötött megállapodást. "Amennyiben Törökország megveszi az Sz-400-as védelmi rendszert, kockáztatja további részvételét az F-35-ös programban" - fogalmazott a Pentagon szóvivője.
A múlt hónapban Curtis Scaparrotti tábornok, az Egyesült Államok európai haderejének vezetője egy kongresszusi meghallgatáson kifejezte aggodalmát a török-orosz tárgyalások miatt. Mint fogalmazott: a legjobb tanács, amit adhat, hogy Washington ne működjék együtt olyan szövetségessel, amely az amerikai hadsereg legfejlettebb képességeit fenyegető orosz fegyverrendszert vásárol. A tábornok egyetértett amerikai szakértők azon álláspontjával is, hogy Moszkva így hozzáférhetne a legkifinomultabb amerikai haditechnikához, és kifejleszthetne az F-35-ös vadászgépek semlegesítésére alkalmas saját bombázót.
Az Egyesült Államok és Törökország száz darab ötödik generációs F-35-ös harci repülőgép eladásáról kötött megállapodást, az első két vadászgépet az idén júniusban kellene leszállítania az amerikai félnek.
A Pentagon szóvivője ugyanakkor azt is közölte, hogy Washington egyelőre nem szakítja meg a tárgyalásokat Ankarával. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a múlt pénteken egy Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tartott közös törökországi sajtókonferencián azt jelentette be, hogy folytatják a tárgyalásokat Moszkvával. A török diplomácia irányítója egyúttal hangsúlyozta, hogy Ankara eleget tesz az F-35-ös programban vállalt kötelezettségeinek.