2016. április 20., 17:20

Vitorlázórepülő zuhant le a Tátrában

POPRÁD. Négy vitorlázórepülő ütközött egymással a Poprádi járás közelében, a szlovák-lengyel £ysa Polana/Lysá Po¾ana határátkelő közelében. A határátkelő szlovákiai oldala a Poprádi járás része. Boris Chmel, a mentőszolgálat műveleti központjának szóvivője közölte, a balesetnek egy halálos áldozata van.
201604201715240.VR_2.jpg

„Egy lengyel állampolgárról van szó. A baleset a határátkelő felett történt. A baleset helyszínén egy lengyel helikopter és lengyel mentősök dolgoznak. Egy másik ország ügyéről van szó, amibe mi nem avatkozunk bele" – közölte Boris Chmel, a mentőszolgálat műveleti központjának szóvivője.

A közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) értesülései szerint további négy vitorlázórepülő kényszerleszállást hajtott végre a lengyelországi Zakopané környékén. A gépek közül kettő megrongálódott, sérülésekről nem értesítettek.

A szerencsétlenül járt személyek a vitorlázórepülők nem hivatalos világbajnokságán indultak el, amely éppen ma kezdődött meg Privigyén (Prievidza). A versenyen 14 ország 130 versenyzője vesz részt – olvasható a Facebookon. A történteket később megerősítette a verseny igazgatója, Jozef Horòák is.

A szervezők azonnal azt a parancsot adták ki a többi pilótának, hogy szálljanak le. A levegőben akkor még 60 vitorlázórepülő volt. Ugyanakkor Jozef Horòák cáfolta, hogy négy repülő ütközött volna.

Már a helyszínre tart a vizsgálati egység, amely azt lesz hivatott megállapítani, hogy mi is történt. Egyelőre tehát még nem tudni, hogy a pilóta hibázott-e, vagy pedig más, külső körülmények, avagy például a nagy szél okozta a balesetet.

Megosztás