2013. október 14., 08:54

Visegrádi miniszterelnöki csúcs lesz ma Budapesten

BUDAPEST. A visegrádi országok miniszterelnökei Budapesten tárgyalnak ma. Ez lesz az első V4-es kormányfői találkozó, mióta Magyarország átvette a csoport elnökségét.
A miniszterelnöki csúcs résztvevői - Jiøí Rusnok cseh, Donald Tusk lengyel, Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő - délelőtt az Országház épületében plenáris ülésen vesznek részt, majd a négy miniszterelnök közös sajtótájékoztatót tart. A program munkaebéddel zárul.

A visegrádi regionális szerveződést Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország hozta létre, hogy összehangoltan csatlakozzanak az európai egységhez. Az első csúcstalálkozót 1991 februárjában Budapesten és Visegrádon rendezték meg, utalva a magyar, cseh és lengyel uralkodók 1335-ös visegrádi találkozójára. Antall József magyar kormányfő, Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfő ekkor az együttműködés alapjait rögzítő nyilatkozatot írt alá. Azóta rendszeresen találkoznak az államfők, a kormányfők és egyes szakminiszterek.

Legutóbb júniusban Varsóban tanácskoztak a visegrádi országok kormányfői. A csúcstalálkozón részt vett Abe Sindzó japán miniszterelnök is, aki közölte: a 2014-es évet a V4-országok és Japán közötti csere évének hirdetik meg.

Magyarország 2013. július 1-jén Lengyelországtól vette át a V4 elnöki tisztjét, a pozíciót egy évig tölti be az ország.
Megosztás