Veronai tragédia - Elhúzódhat a holttestek azonosítása
Szijjártó Péter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta: az azonosítást rendkívüli módon megnehezíti a tűz miatti roncsolódás, így bár korábban arról volt szó, hogy szerda-csütörtökre befejeződhet az eljárás, valószínűleg elhúzódik a jövő hétre is, és a holttesteket is akkor hozhatják haza. Egyelőre nem tudjuk, mi okozta a balesetet - tette hozzá.
A külügyminiszter elmondta, a rendőrök nem találtak féknyomot, és a túlélők meghallgatásából arra következtettek: a balesetet megelőző percekben senki nem számolt be rendkívüli eseményről. Az olasz rendőrség nyilatkozata szerint viszont egyelőre nem zárták ki, hogy elaludhatott vagy rosszul lett a busz-sofőr. A gumiabroncsok durrdefektjét, mint lehetőséget nem említették, de nem is zárták ki. A nyomozók lekövették a jármű útját, és biztonsági kamerák felvételei alapján megállapították: a sofőrök előzőleg másfél órával korábban álltak meg, de nem vásároltak alkoholt a pihenőhelyen.
Nem volt nyoma defektnek
A veronai buszbaleset helyszínén a magyar rendőrök nem látták annak nyomát, hogy defektet kapott volna a jármű - mondta Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A rendőr ezredes elmondta: az olasz hatóságok kérésére magyar rendőrök utaztak a hétvégén Olaszországba, a 16 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínére. Ettől függetlenül a nyomozást az olasz hatóságok folytatják. Az általa vezetett háromtagú magyar szakértői csoport abban segített, hogy minél gyorsabban, minél pontosabb információhoz jussanak az olasz kollégák. Segítettek tisztázni az utaslistát - említett példát Óberling József.
Emellett a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az autóbusz-üzemeltető telephelyen lefoglalták a jármű műszaki okmányait, valamint a sofőrök papírjait, és azokat 24 órán belül átadták az olasz hatóságoknak - tette hozzá.
Lehet, hogy sosem derül ki mi okozta a balesetet
A főosztályvezető elmondta, hogy a baleset helyszínén sem az aszfalton, sem az autóbuszon - a gumiabroncs maradványán, a keréktárcsán - nem láttak olyan nyomot, amely defektre utalt volna. Közlése szerint az objektív bizonyítékok gyakorlatilag megsemmisültek. Az is lehet, hogy sosem derül ki, pontosan miért, hogyan történt a baleset - fogalmazott.
Sonkoly Szabolcs igazságügyi közlekedési szakértő a Magyar Időknek pedig arról beszélt, hogy biztosan nem várható gyors eredmény: legalább fél évig elhúzódhat a veronai buszbaleset okainak kivizsgálása, és a történtek pontos rekonstruálása még így sem garantált. A busz ugyanis teljesen kiégett, és az utazási valamint műszaki információkat rögzítő tachográf is megsemmisült.
További biztonsági intézkedéseket vezet be a busztársaság
A repülőkön kötelező protokollhoz hasonló biztonsági intézkedéseket vezet be a pénteki éjjeli veronai balesetben érintett busztársaság - közölte Czakó Tibor, Pizolit Busz Kft. vezetője szerdán. A közlemény szerint ezentúl minden indulás előtt megmutatják a vészkijáratokat, ismertetik a biztonsági övek, valamint az üvegtörő kalapács helyét és használatát. Czakó Tibor kiemelte, a több mint húsz éve személyszállítással foglalkozó cégnél még soha nem fordult elő személyi sérüléssel járó baleset.
Azt közölte: a buszok nagyon jó állapotban vannak, karbantartásukra nagy hangsúlyt fektetnek. A balesetet szenvedett autóbusz tavaly decemberben esett át utoljára kötelező szervizen, novemberben kapott új gumikat. A sofőrök minimum 3-5 éves vezetői tapasztalattal kerülnek a céghez, és mivel a legritkább esetben cserélnek járművet, mindenki részletesen ismeri a saját autóbuszát - ismertette a társaság vezetője.
Tudatta azt is, hogy a társaság buszai évente másfél millió kilométert tesznek meg, ennek kétharmada külföldi út. A hatályos jogszabályok szerint 15 ezer kilométerenként kötelező a nemzetközi forgalomban lévő autóbuszok műszaki vizsgálata, ezt a cég minden esetben szigorúan betartja - fűzte hozzá.
A balesetet szenvedett járművet jelenleg Olaszországban vizsgálják, az üzemeltető Pizolit Busz Kft. pedig igyekszik mindenben segíteni az érintetteknek, valamint hozzájárulni a baleset okainak kiderítéséhez - hangsúlyozta Czakó Tibor.
Budapest átvállalja a temetések költségeit
A főváros temetkezési cége, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. átvállalja a veronai buszbalesetben elhunytak temetéseinek költségeit - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A testület Tarlós István főpolgármester javaslatára napirenden kívüli egyhangú szavazással döntött a felajánlásról.
Az eredeti javaslat arról szólt, hogy a felajánlás az elhunytak esetleges hazaszállítására vonatkozik, de Horváth Csaba (MSZP) jelezte: a hírek szerint a kormány már magára vállalta a hazaszállítás költségeit, ezért azt a kiegészítő javaslatot tette, hogy ha a kormány ezt valóban megtette, akkor a temetkezés költségeit vállalja át a főváros.
A Fővárosi Közgyűlés ülésének kezdetén a jelenlévők néma felállással adóztak az elhunytak emléke előtt.
Ferenc pápa részvéttáviratot küldött
Ferenc pápa együttérzését fejezte ki az olaszországi Verona közelében péntek éjszaka történt baleset minden érintettjének, az áldozatok családtagjainak és a sérülteknek. A részvéttáviratot a pápa nevében Pietro Parolin bíboros-államtitkár juttatta el Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek.
A pápa "az elhunytakat a mindenható Isten irgalmas szeretetére bízva imádkozik azért, hogy a családtagok és barátok vigasztalást találjanak gyászukban, és erőt tudjanak meríteni az Úr kegyelméből".
Ferenc pápa imádkozik a sérültekért is, és mindazokért, akiket érintett a tragédia, hogy gyógyulást és vigaszt leljenek a szomorúság idején. A pápa a Szinyei Merse Pál Gimnázium egész közösségére és valamennyi gyászolóra a béke és erő isteni áldását kéri.

