2017. január 22., 10:44

Veronai baleset - Négy súlyos sérültet már vasárnap hazaszállíthatnak

BUDAPEST. A péntek éjjeli veronai buszbaleset hat súlyos sérültje közül négyet akár már vasárnap hazaszállíthatnak Magyarországra. A hat súlyos sérült közül két férfi van életveszélyes állapotban, ők akár hetekig is az olaszországi város egy kórházában maradhatnak.
201701220822040.busz01.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, aki a sérültekért indult magyar mentőcsoporttal tartózkodik a helyszínen, az M1 aktuális csatorna esti műsorában elmondta: a hat súlyos sérült közül ketten életveszélyes, válságos állapotban vannak, életfunkcióikat gépekkel tartják fenn. Õk egyelőre nem szállíthatók Magyarországra.

Győrfi Pál a helyszínről telefonon az MTI-nek elmondta, hogy a buszbaleset sérültjeiért indult magyar mentőcsoport két csapatra oszlott, az egyik a kórházban kezeltek állapotát méri fel, a másik a könnyebben megsérült, szállodában lévő magyarokét.

Kiemelte: meggyőződtek róla, hogy a legmagasabb szintű ellátást kapják a sérültek, akiket jellemzően égési sérülések, törések, belső vérzés miatt kell ellátni.

Sárközy Júlia, az MTI helyszíni tudósítója az M1 csatornán elmondta: a Borgo Trento kórházban öt, a Borgo Roma nevűben egy súlyos sérültet ápolnak, ők mindannyian felnőttek. A könnyebb sérülteket, főleg gyerekeket már kiengedték a Borgo Trentóból, ők csatlakoztak a szállodában a baleset többi túlélőjéhez. A kórházigazgató tájékoztatása alapján hozzátette, az intézményben ápoltak közül ketten az intenzív osztályon, az idegsebészeten vannak, "őket még nem sikerült azonosítani". Egy férfi és egy nő súlyos égési sérüléseket szerzett, egy embert pedig csuklótörés miatt vittek be.

A Borgo Roma kórházban ápolják azt a tanárt, aki segített a diákoknak kijutni a buszból, neki súlyos agyrázkódása és könyöksérülése van. Õt az olasz sajtóban hősként ünneplik.

Palkovics László oktatási államtitkár este a Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt elmondta: egyrészt azon dolgoznak, hogy a bizonytalanságban lévő szülők minél előbb információhoz jussanak, másrészt, hogy a diákok fel tudják dolgozni a történteket. Ezért az iskolában már szombaton is pszichológusok, pszichiáterek segítettek, ez vasárnap és a jövő héten is így lesz.

A diákok folyamatosan érkeztek megemlékezni a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium épületéhez. Sokan gyertyákat, mécseseket gyújtottak, virágokat vittek a bejárathoz. A diákok az áldozatokra emlékezve 16-os számot formáltak mécsesekből és fekete léggömböket is vittek.

Az olasz hatóságok kérésére három tagú magyar rendőrszakértői csoport utazott Olaszországba, a baleset helyszínére. A rendőrségi szakemberek az olasz hatóságok munkáját fogják segíteni.

Erdő Péter bíboros arra kéri az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjait, hogy a vasárnapi szentmiséken emlékezzenek meg az áldozatokról.

Az Ökumenikus Segélyszervezet országos gyűjtést indít a buszbaleset sérültjei és az áldozatok hozzátartozói javára.

A reggeli órákban derül ki, hogy mikor indulhat haza a diákok első csoportja

A reggeli órákban derül ki, hogy mikor indulhatnak haza az első diákok, a könnyebb sérültek és kísérőik Veronából, a súlyos sérültek egyelőre Veronában maradnak, a következő napokban dől el, hogy őket mikor szállíthatják Magyarországra - mondta el Sárközy Júlia, az MTI helyszíni tudósítója az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

A tudósító beszámolt arról is, hogy a Corriere della Sera, a legnagyobb  olasz napilap interjút közölt az egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedő magyarral, aki elmondta, hogy az autóbusz Milánó térségében megállt egy rövid pihenőre, talán ekkor váltották egymást a sofőrök, de erről egyelőre nincs pontos információ. A férfi elmondta azt is, hogy a háromsávos autópálya jól ki volt világítva, nem volt nagy a forgalom, a busz utasai közül néhányan aludtak, többségük azonban fenn volt, a baleset hirtelen történt, a tűz a busz elejében ütött ki.

Sárközy Júlia megerősítette, hogy az autóbusz roncsát szombaton elszállították, azt a hatóságok még többször átvizsgálják. Hozzátette, szombaton azért maradt el a rendőrségi sajtótájékoztató, mert az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nincs elég információ a baleset okairól.

Továbbra sem tudni, hogy mi okozta a balesetet, a hatóságok lefoglalták az autósztráda videokameráját, és szemtanúkat hallgatnak meg. Köztük egy szlovák kamionsofőrt, aki szerint a buszból füst szivárgott.

Veronát és egész Olaszországot megrázta a baleset, nagyon sokan ajánlották fel segítségüket. A tavalyi, spanyolországi buszbalesetben meghalt olasz diákok szülei részvétüket fejezték ki a magyar áldozatok hozzátartozóinak - tette hozzá a tudósító.

Major Eszter az M1 helyszínen lévő tudósítója beszámolt arról, hogy délutántól késő estig, éjfélig hallgatták ki a veronai szállodában lévő gyerekeket. A meghallgatásokat követően adhatják ki az olasz hatóságok az engedélyt hazatérésükhöz. Major Eszter is megerősítette, hogy nagyon sok felajánlás érkezett, ruhákat, cipőt, élelmiszert vittek a gyerekeknek, volt, aki a tolmácsolásban segített, a taxisok pedig a hozzátartozók szállítását ajánlották fel.

Gyászol a dunakeszi Kinizsi Futsal klub is, amelynek egyik utánpótlás tagja is az áldozatok között van. A fiatal sportoló 2011. óta, alakulása óta tagja volt a klubnak.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány a buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította.

Győrfi: biztosított a négy súlyos sérült hazatérése is

Felkészült a pénteki olaszországi buszbaleset négy súlyos sérültjének hazaszállítására az Országos Mentőszolgálat, őket az orvosi és hatósági engedélyek után mentőrepülővel, illetve mentőautóval akár már vasárnap hazaszállíthatják - mondta el Győrfi Pál Veronából az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője beszámolt arról, hogy vasárnap hajnali 3 órakor fejezték be azt a munkát, amelyet a helyszínen Csató Gábor a mentőszolgálat főigazgatója irányított, és amelynek eredményeként összeállt a baleset túlélőiről valamennyi elérhető információt tartalmazó lista. Nehéz volt összeállítani az utaslistát, hiszen a 16 áldozat azonosítása még folyamatban van, a könnyű sérülteket vagy sértetlen utasokat pedig több helyen szállásolták el - mondta.

Megerősítette, hogy a hat súlyos sérült közül ketten továbbra is életveszélyes állapotban vannak, ők még hosszabb ideig nem lesznek szállítható állapotban. A négy súlyos sérültet akár már vasárnap hazaszállíthatják mentőrepülővel vagy mentőautóval, ha az olaszországi orvosok is úgy látják, illetve a hatóságoktól is megkapják ehhez az engedélyt.

Beszámolt arról is, hogy a mentőszolgálat munkatársai felkeresték a könnyű sérülteket is, nekik fizikai és lelki segítséget nyújtottak.

Szijjártó: az áldozatok halottak azonosítása még napokig tarthat

Egyelőre nem tudták azonosítani a pénteki veronai buszbaleset 16 halottját és a két válságos állapotban lévő sérültet sem - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap sajtótájékoztatón.

Beszámolt arról is, hogy a könnyebb sérültek és a hat súlyosan sérült közül négy utas  is várhatóan még vasárnap elindulhat Magyarországra, szállításukra az Országos Mentőszolgálat felkészült, hazatérésükhöz az olasz hatóságok engedélyére is szükség van.

Ismertette, a buszon  54 utas és két sofőr volt, az utasok közül 43 fiatalkorú volt.

A szülők egy részétől DNS-mintát vettek és a következő napokban vetik össze az áldozatok DNS-ével, az azonosítás azonban jó néhány napig tarthat - mondta.

A busztársaság vezetőjét is megrázta a baleset

Szörnyű tragédia a péntek éjjeli veronai baleset, a történtekre nincsenek szavak - mondta a járművet biztosító Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője vasárnap délelőtt az MTI-nek, és megerősítette, hogy két magyar sofőr volt a buszon.

Czakó Tibort szombaton hajnalban, fél kettő körül egyik ismerőse hívta fel telefonon, így értesült a tragédiáról. A körülményekről és a részletekről azonban csak a hírekből tudott tájékozódni - mondta a megtört, még mindig a sokk hatása alatt álló férfi.

Az ügyvezető megerősítette, hogy két - a Pizolit Kft. alkalmazásában álló - magyar sofőr indult útnak a sítáborba. A két gépkocsivezető egy hete, megérkezésükkor "be is jelentkezett" hozzá telefonon - fogalmazott. Elmondták, hogy rendben kiértek a francia hegyvidéki üdülőhelyre, jól járhatóak az utak, és "minden rendben volt a csoporttal, velük is és a busszal is" - elevenítette fel. A két sofőrrel azóta nem beszélt, a baleset után nem tudta őket elérni, és azóta sem tud róluk semmit.

A személyszállítással foglalkozó kiskunfélegyházi székhelyű cég ügyvezetője azt is megerősítette, hogy a sítáborba egy Setra 317 GT-HD típusú, jól karbantartott, jó műszaki állapotú busszal utazott a csoport. Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

201701220822040.busz01.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás