2015. július 6., 08:54

Váratlan lépés - lemondott a görög pénzügyminiszter

ARHÉN. Bejelentette lemondását Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter annak ellenére, hogy a kormány győzelmét hozta a külföldi hitelezők által elvárt takarékossági intézkedésekről előző nap rendezett görögországi népszavazás.
A tárcavezető a Twitter közösségi oldalon jelentette be, hogy lemond. Mint érzékeltette, távozására azért volt szükség, hogy a görög kormány könnyebben megállapodjon a hitelezőkkel. Miután lemondott, a következőket írta a blogján: "Nem sokkal a referendum eredményének bejelentése után tudomásomra jutott, hogy az eurócsoportból (az euróövezeti pénzügyminiszterek közül) néhányan és más partnerek azt szeretnék, ha nem vennék részt a testület ülésein, és a miniszterelnök (Alekszisz Ciprasz) úgy ítélte meg, hogy ez hasznos lehet a számára a megállapodás elérése szempontjából". Hozzátette, hogy ezért hétfői hatállyal távozik a pénzügyminisztérium éléről.

"Kötelességemnek tartom, hogy segítsek kiaknázni azt a tőkét, amelyet a görög néptől kaptunk a tegnapi (vasárnapi) népszavazáson" - fogalmazott. Mint írta, a népszavazás eredményéért nagy árat kell fizetni, "ahogy az megszokott a demokratikus jogokért folytatott harcban". Kijelentette, meg kell állapodni a hitelezőkkel úgy, hogy a megállapodás tartalmazza "a görög államadósság átstrukturálását, kevesebb megszorítást, a javak átcsoportosítását a rászorulóknak és igazi reformokat".

Varufakisz elidegenítette magától euróövezeti kollégáit azzal, hogy rendszeresen durva kifejezésekkel illette Görögország hitelezőit. A múlt héten tovább rontotta a már amúgy is fagyos viszonyt azzal, hogy a "terrorizmushoz" hasonlította, ahogy a hitelezők szavai szerint próbálják megfélemlíteni a görög népet, hogy fogadjanak el még több megszorítást. "Büszke vagyok rá, hogy a hitelezők megvetnek" - írta hétfő reggeli blogbejegyzésében.

Lemondott az ellenzéki Szamarasz is a népszavazás eredménye miatt


Távozik pártja éléről Antonisz Szamarasz görög ellenzéki vezető, miután a görög pénzügyi mentőcsomagról rendezett népszavazáson a kormány álláspontjával megegyezően a "nem" szavazatok kerültek többségbe. Ezt Szamarasz vasárnap este jelentette be egy televíziós nyilatkozatában.

Szamarasz és pártja, a konzervatív Új Demokrácia a népszavazás előtt a Görögország nemzetközi hitelezőivel való megállapodás támogatására buzdította a választókat, azonban a vasárnap este közzétett népszavazási részeredmények azt jelezték, hogy a résztvevők többsége elutasította a megállapodást.

frissítve 10:43
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.