2013. március 27., 10:02

Van elfogadható javaslat Románia közigazgatási felosztására?

CSÍKSZEREDA. Az EMNP Románia közigazgatási felosztásával kapcsolatos javaslatáról nyilatkozott a Kossuth Rádiónak Toró T. Tibor pártelnök.
A csíkszeredai tájékoztatón a régióátszervezéshez és a közigazgatási felosztásához készülő javaslat első részletes formáját ismertette Toró T. Tibor, a párt elnöke, a dokumentum végleges formáját az országos küldöttgyűlés április 20-án sorra kerülő ülésére készítik elő.

Az alapkoncepcióról Toró T. Tibor a Határok nélkül keddi adásában azt mondta, elképzeléseik egyrészt azon az elven alapulnak, hogy a történelmi régiókra kell koncentrálni, a régiókat nem megalkotni, hanem azokat figyelembe venni. „Nem fordítva, hogy a közigazgatás mozgassa el a hegyeket és térítse el a folyókat, a politikai akarat szerint – fogalmazott.

Toró T. Tibor szerint mindazoknak, akiknek van eszközük a régiókról szóló döntést befolyásolni, azoknak ezt meg kell próbálni. Az erdélyi magyar pártok közül erre az RMDSZ-nek nagyságrenddel komolyabb lehetősége van, mint a többinek, hiszen parlamenti erő, és kormányra készül a Szociálliberális Unió szocialista szárnyával – hangsúlyozta. Ha a politikum nem teszi a dolgát, akkor az EMNP ismét a közösséghez fordul, amely a március 10-ei székely autonómiatüntetést követően feltehető, újfent kinyilvánítja a közakaratot.

Az EMNP elnöke szerint tárgyalási alap lehet Dorin Florea, marosvásárhelyi polgármester azon nyílt levele, amelyben arról ír, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy régiót alkothatna, és annak az általa vezetett település lehetne a központja. „Ez az első ilyen hang mértékadó román politikustól. Készülünk is arra, hogy ezen a nyílt levél nyomán megismerjük jobban a polgármester úr, esetleg pártjának az elképzeléseit. Jó, hogy ilyen hangok vannak. … Állítom, hogy ennek a kérdésnek a megoldása a szakmai érvek mögött van” – tette hozzá Toró T. Tibor a Kossuth Rádió műsorában.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.