2012. december 3., 18:51

Uniós segítségre vár Ciprus, Portugália és Írország

BRÜSSZEL. Az Európai Unió ezen a héten újabb erőfeszítéseket tesz saját pénzügyei rendezésére is.

  

A Ciprusnak szánt mentőhitel, illetve a portugál és az ír államadósság könnyítése is várhatóan szóba kerül az euróövezet pénzügyminisztereinek hétfőn kezdődő tanácskozásán.

Az Unió soros elnöki tisztét az év végéig betöltő ciprusi kormány közzétette a pénzügyi segély-megállapodás tervezetét. Eszerint a szigetországban csökkennek majd a közszféra bérei és a nyugdíjak, illetve nő majd az áfa. Ciprusnak 1,2 milliárd eurót kell lefaragnia közkiadásaiból, hogy megkapja a mintegy 17 milliárd eurós hitelt bankjai feltőkésítésére. Ezeket a pénzintézeteket a görög válság sodorta bajba.

Az eurózóna pénzügyminiszterei egy hete ugyan megegyeztek ez utóbbi krízis kezelésében is, de azóta két másik tagállam, Portugália és a soros elnökséget januárban átvevő Írország is előállt azzal, hogy ők is igényt tartanak az Athénnak már felajánlott könnyítésekre.

Hétfőn az Unió saját intézményei is tárgyalásokat kezdenek az idei és a jövő évi költségvetések rendezéséről. Ebben az ügyben eddig alig közeledtek az álláspontok. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament sokkal nagyobb mértékben pótolná ki, illetve emelné a két büdzsét, mint a tagállamok, amelyeknek elő kellene teremteniük a hiányzó milliárdokat. Az igazán nagy vita, a 2014 utáni hétéves költségvetés körüli alku leghamarabb február végére, március elejére várható.

A pénzügyminiszterek hétfői megbeszélésén szó lesz a bankunió kérdéséről is. Az idő szorítja a tagállamokat, mert alig másfél hét múlva, az évzáró csúcstalálkozón meg kellene állapodnia a 27 állam- és kormányfőnek.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.