2016. június 15., 15:13

Ukrajnai erőinek visszavonására szólította fel Oroszországot a NATO

BRÜSSZEL. Ukrajnába küldött erőinek és katonai felszerelésének visszavonására szólította fel Oroszországot Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a tagországok védelmi minisztereinek brüsszeli találkozóján, szerdán.
201606151514560.Russian-soldier.jpg

A tanácskozásba bekapcsolódott Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter is.   

A témáról nyilatkozva a főtitkár határozottan kérte Moszkvától, hogy hagyjon fel a Kelet-Ukrajnában tevékenykedő oroszbarát szakadárok támogatásával, és vonja ki erőit a katonai felszerelésekkel együtt az országból, beleértve a Krím félszigetet is.   

Stoltenberg jelezte, hogy Petro Porosenko ukrán elnök a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek határozott támogatását élvezi, és a tagországok kiállnak Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. Hozzátette: Ukrajna elnökét meghívják a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozóra, ahol a kormányfők megerősítik majd ezt az álláspontjukat.   

Moszkva mindeddig nem ismerte el, hogy közvetlen szerepet játszik a kelet-ukrajnai konfliktusban az oroszbarát szakadárok támogatásával.   

A főtitkár sajnálatát fejezte ki, hogy nap nap után megsértik a tűzszüneti megállapodást, és rendszeresen kiújulnak a harcok Ukrajna keleti felében, emellett kiemelte: továbbra is akadályozzák az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit a fegyverszünet végrehajtásának felügyeletében.   

Jens Stoltenberg a minszki megállapodások teljes körű végrehajtását sürgette, kiemelve: az a konfliktus tartós megoldásához vezető egyetlen út. A főtitkár hangsúlyozta: a katonai szövetség "nem ismeri el a Krím illegális és illegitim bekebelezését", és határozottan felszólítja Oroszországot, hogy állítsa le a térséget destabilizáló tevékenységét.

Ukrajnát támogató intézkedéscsomagban állapodott meg a NATO

Ukrajna további támogatását szolgáló, átfogó intézkedéscsomagról állapodtak meg a NATO-tagországok védelmi miniszterei kétnapos brüsszeli tanácskozásuk zárónapján, szerdán.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tájékoztatása szerint a - Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter részvételével lezajlott tárgyaláson - jóváhagyott intézkedések révén a NATO segítséget nyújt Ukrajnának a védelmi és biztonsági rendszerek hatékonyabbá és eredményesebbé tételében, valamint segít megerősíteni azok civil ellenőrzését is.

A főtitkár kiemelte: a szövetség a vezetési és irányítási, továbbá kibervédelmi területeken nyújt segítséget, de a sebesült katonák rehabilitációjában és az úgynevezett hibrid hadviselés elleni felkészülésben is támogatja Ukrajnát. (A hibrid hadviselés során a nyílt katonai agressziónál burkoltabb eszközök széles kelléktárát alkalmazzák: a gazdasági zsarolást, a megtévesztő propagandát, a kibernetikai rendszerek elleni támadásokat, a célterületre beszivárgó saját erők álcázását, helyi önkéntesként való feltüntetését, az azonosító jelzést nem viselő "zöld emberkék" zavarkeltő tevékenységét, a helyi szimpatizánsok szélsőségesség felé terelését, katonai kiképzését.)

A NATO-főtitkár szerint aggodalomra ad okot Oroszország kelet-ukrajnai katonai tevékenysége, különösen a tűzszüneti megállapodás rendszeres megsértése miatt kiújuló harcok. Jens Stoltenberg sajtótájékoztatóján a minszki megállapodások teljes körű végrehajtását is sürgette, kiemelve, hogy az a konfliktus tartós megoldásához vezető egyetlen út.

Megosztás