2014. március 1., 19:14

Turcsinov: Oroszország nyílt agressziót követ el

Ukrajna az ukrán állam szuverenitása elleni nyílt agresszióként értékeli Oroszország lépéseit - jelentette ki Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán államfő szombaton John Kerry amerikai külügyminiszterrel folytatott telefonos megbeszélésén.

 Az orosz államfő nem adott utasítást a fegyveres erők ukrajnai bevetésére - közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő a Rosszija 24 állam hírtelevíziónak szombaton.


A Kreml befolyásos tisztviselője azt követően nyilatkozott, hogy az orosz parlament felsőháza felhatalmazta Vlagyimir Putyint, hogy az ukrajnai társadalmi-politikai helyzet stabilizálódásáig alkalmazhassanak orosz fegyveres erőket Ukrajnában.

Az orosz elnöki szóvivő az Eho Moszkvi orosz rádiónak pedig azt mondta, hogy "ez a helyzet alakulásától" függ. Hozzátette, hogy az államfőnek "joga van (a fegyveres erők alkalmazására), de ez nem jelenti azt, hogy közvetlenül ebben a pillanatban élni fog vele".

Az ukrán ideiglenes elnök összehívta a biztonsági szervek vezetőinek rendkívüli tanácskozását - közölte szombaton délután Olekszandr Turcsinov szóvivője.

Sürgős mozgósításra szólította fel minden helyi szervezetét szombaton a Jobboldali Szektor (PSZ) nevű ukrán szélsőséges tömörülés központi stábja, válaszul arra, hogy az orosz felsőház jóváhagyta az orosz fegyveres erők ukrajnai bevetését. Felhívásában a szervezet az orosz birodalom szétzúzását ígéri, egyúttal tevékenységük fokozására szólítja fel a kaukázusi lázadókat és "Oroszország felszabadító mozgalmait".

"Tudatában mindazoknak a veszélyeknek, amelyek az ukrán államiságot fenyegetik, a Jobboldali Szektor vezérkara sürgősen mozgósításra és felfegyverkezésre utasítja minden alegységét, és arra, hogy a térségükben kialakuló konkrét helyzet függvényében maximálisan egyeztessék lépéseiket az ukrán hadsereggel, az Ukrán Biztonsági Szolgálattal és a belügyminisztériummal" - áll a nacionalista és szélsőjobboldali szervezetekből összeállt tömörülés nyilatkozatában, amelyet az Ukrainszka Pravda című lap ismertetett.

A hadsereg "általános mozgósításának" elrendelését szorgalmazta szombaton Vitalij Klicsko elnökjelölt, az UDAR (Ütés) nevű ukrán ellenzéki párt vezetője is.

Szintén szombaton az ukrán vezérkar közölte: kivonják az ukrán hadiflottát Szevasztopolból. A flotta új, lehetséges állomáshelyeként Odesszát nevezték meg - jelentette szombaton a RIA Novosztyi orosz hírügynökség, az ukrán vezérkarra hivatkozva.

Az ukrán határőrség még délelőtt közölte, hogy az ország hadihajóit harckészültségbe helyezték, s ennek keretében kifutnak majd a tengerre. Előzőleg több helyszínről is jelentették, hogy orosz erők megpróbálják a Krímben ellenőrzésük alá vonni az ukrán erők laktanyáit és parancsnoki posztjait.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek az ukrán vezérkarra hivatkozó híre szerint elsőként az ukrán hadiflotta zászlóshajója, a Hetman Szahajdacsnij őrnaszád futott ki Szevasztopolból, amely az orosz Fekete-tengeri Flotta mellett az ukrán flotta fő támaszpontja is. Ugyanilyen parancsot kapott az ukrán flotta minden Szevasztopolban lévő hajója. Az ukrán vezérkari forrás nem szólt arról, hogy a hajók más konkrét feladatot is kaptak-e.

Oroszországnak tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását, területi egységét és határait - hangsúlyozta szombati Twitter-üzenetében Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.

Az atlanti szövetség első számú polgári tisztségviselője a feszültség azonnali csökkentését szorgalmazta a Krímben. Felszólította Moszkvát, hogy tartózkodjék a helyzet további élezésétől. Közölte, hogy a NATO-szövetségesek konzultálnak egymással, és szorosan összehangolják lépéseiket. A főtitkár nem közölt érdemi részleteket.



Megosztás