Túlzsúfolt gyermekotthonok bonyolult helyzetben
A gyerekekkel el kell sajáttítatni a szükséges készségeket, meg kell erősíteni az önbizalmukat, s harcra ösztönözni, hogy sose adják fel. Azt látjuk, hogy a gyakran szereplő és versengő gyerekek sokkal önállóbbak a társaiknál“ – magyarázta Mikloško.
A gyerekek személyiségének fejlődését több akcióval segíti a Mosoly ajándékként társaság. Azok közül legismertebb Az év legkedvesebb koncertje elnevezésű rendezvény. A gyermekotthonokban és pótcsaládokban élő, művészi tehetséggel megáldott gyerekek seregszemléjének sorrendben immár 26. évfolyamát május 25-én, szerdán a pozsonyi Aréna Színházban tartották. Ott közel száz olyan gyerek és fiatal mutathatta meg művészi vénáját, akik sikeresen túljutottak a regionális fordulókon. A sportolók pedig majd a június 3-án és 11-én a pozsonyi Ifjú Gárdán található atlétikai stadionban bizonyíthatják ügyességüket.
Jozef Mikloško azt gondolja, hogy a reformnak köszönhetően javultak a gyermekotthonok lakóinak életfeltételei. Továbbra is elszomorító azonban, hogy a gyermekotthonokban élőknek csak 2 százaléka teljesen árva, a többiek esetében legalább az egyik szülő él.
A gyermekotthonokban többnyire idősebb gyerekek élnek, átlagos életkoruk 10 év, a kisebbeket pedig hivatásos családoknál helyezik el. Az otthonokban csak 10 százalékuk nélkülözi a testvéreket, ők ugyanis többnyire több testvérrel együtt élnek. A Mosoly ajándékként társaság arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyerekek több mint a felének van családja, de hazatérésüket nem teszik lehetővé a családi körülményeik. Ezt bizonyította a társaság által az SZK Munkaközpontjával közösen nemrég elvégzett felmérés is.
A szervezet információi szerint folyamatosan csökken a nevelőszülői hivatás és az örökbefogadás iránti érdeklődés Szlovákiában. "A pótszülői hivatás egyetlen virágzó formája a gyerekekről rokonok és más közelálló személyek általi gondoskodás" – hangsúlyozza a társaság. A gyermekotthon lakói számára fontos, hogy a kollégiumi jelleg helyett az intézményeket családiasra formáják. Az ugyanis lehetővé teszi az egyéni bánásmódot, aminek köszönhetően sok olyan gyerek, akinek nem volt lehetősége a saját biológiai családjában felnőni, és annak támogatását élvezni, manapság ezeknek az intézményeknek köszönhetően sikeres főiskolai tanulmányokat folytatnak.
Az is tény, hogy a gyermekotthonok lakóinak legalább a fele visszatérhetne családjához, ha ezekkel a családokkal valaki dolgozna – hangsúlyozta a SITA hírügynökségnek a sajtótájékoztató után Jozef Mikloško.
Azoknak a gyerekeknek az esetében, akik nem teljes árvák, Mikloško szerint elsősorban azt szükséges megkülönböztetni, hogy a szülő nem tudta vagy nem akarta-e felnevelni. "Legfontosabb az azokkal folytatandó munka, akik arra nem képesek, s ők nagyon sokan vannak. Ez egy hatalmas kihívás, ami nagyon fontos és össztársadalmi érdek: támogatni kell a család megújulását segítő központokat" – szögezte le a SITA számára Mikloško. Hozzátette: a válsághelyzetben levő családok esetében hasonló segélynyújtó központokat azok a bírák is szívesen fogadnának, akik válásokkal és gyermekvédelemmel foglalkoznak.
Mikloško bízik abban, hogy a már elindított projektek lehetővé teszik az efféle központok tömeges jövő évi létesítését. Addig a világszerte jól működő központok hasonmásait a Mosoly ajándékként társaság működteti. A családok megújulását szolgáló válságközpontok a következők: a kassai, az eperjesi (Prešov), a zólyomi (Zvolen) és a dunacsúnyi (Dunajská Lužná) Dorka létesítmény. Azok határesetekben segítenek a rászoruló családoknak, s eddig hozzávetőleg 80 százalékban bizonyultak sikeresnek.
