Trump: hiba, hogy nem vonták be Farage-t a Brexit-tárgyalásokba - VIDEÓ
Az amerikai elnök szerint a brit kormány hibát követett el azzal, hogy nem vonta be Nigel Farage-t a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folytatott tárgyalásokba.

Donald Trump, aki hétfőn érkezik háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Nagy-Britanniába, a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak nyilatkozva kifejtette azt is, hogy London helyében nem fizetné ki az Európai Uniónak az EU-val szembeni, a Brexit utáni időkre is átnyúló pénzügyi kötelezettségeket.
Nigel Farage a brit politika legradikálisabban EU-szkeptikus vonulatának zászlóvivője. Nem egészen két hónapja alapított új pártja, a Brexit Párt az első helyen végzett a május 23-án tartott brit európai parlamenti választásokon.
Trump a The Sunday Timesnak adott interjúban kijelentette: nagyon kedveli "Nigelt", aki "nagyon okos ember".
Hozzátette: az EP-választási szavazatarányokat tekintve valószínűleg nagyon sokan egyetértenek ezzel a megállapítással. Az amerikai elnök szerint mindezek alapján hiba volt, hogy a konzervatív párti brit kormány nem vonta be Farage-t az Európai Unióval folytatott Brexit-tárgyalásokba, mivel Nigel Farage "sok mindennel hozzá tudott volna járulni" e tárgyalási folyamathoz.
Trump szerint ennek ellenére nem fogják bevonni Farage-t a Brexit-folyamatba, pedig a brit kormány "nagyon jól járna, ha ezt megtenné, csak erre még nem jött rá".
Donald Trump nem először fejezi ki nagyrabecsülését Nigel Farage iránt. Elnökké választása után a brit politikusok közül elsőként Farage-t fogadta, és rögtön komoly diplomáciai botrányt is keltett azzal a Twitter-bejegyzésével, hogy Nigel Farage lehetne Nagy-Britannia washingtoni nagykövete.
Ezt a felvetést a Downing Street annak idején feltűnően indulatos közleményben utasította vissza, hangsúlyozva, hogy a washingtoni nagyköveti poszton "nincs üresedés", és a brit nagyköveteket "alapelvszerűen" Londonban nevezik ki.
A The Sunday Times által közölt interjú két napon belül második, amelyben az amerikai elnök nyíltan kifejtette véleményét sarkalatos horderejű brit belpolitikai kérdésekben. A The Sun című konzervatív, erősen EU-szkeptikus irányzatú brit tömeglapnak adott, szombaton megjelent interjúban Trump kijelentette, hogy Boris Johnson volt brit külügyminiszter - a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontembere - "nagyon tehetséges", és "nagyszerű munkát végezne" Theresa May távozó miniszterelnök utódjaként a Konzervatív Párt és a brit kormány élén.
A The Sun elismerte az interjúhoz fűzött kommentárjában, hogy Trump e kijelentéseivel komoly protokollsértést követett el, és a The Sunday Times is azt írta a vasárnap közölt újabb interjú bevezetőjében, hogy az amerikai elnök "drámai módon elszakadt a diplomáciai konvencióktól", "áttaposva" a brit belpolitika területére.
Vasárnapig tizenhárman jelezték, hogy indulnak a hivatalosan június 10-én kezdődő utódválasztási versengésben, a londoni fogadóirodák azonban Johnsont tartják a legesélyesebb jelöltnek.
A The Sunday Timesnak adott interjúban Donald Trump kijelentette: Nagy-Britannia helyében ő nem fizetné ki az Európai Uniónak a Brexit után még fennmaradó, 39 milliárd fontra becsült pénzügyi kötelezettségeket.
Hozzátette: azt tanácsolta Theresa Maynek, hogy ehelyett perelje be az Európai Uniót, mivel ezzel a brit kormány komolyabb mennyiségű "munícióhoz" jutna a tárgyalásokon.
Trump szerint még "most sem késő", hogy London megfogadja e tanácsot.
Az amerikai elnök alig burkoltan arra is biztatta a brit kormányt, hogy ha nem tud elérni "tisztességes egyezséget" az EU-val, akkor megállapodás nélkül lépjen ki az unióból.