Tovább gyűrűzik az amerikai emailbotrány
A Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója, James Comey úgy döntött, hogy 11 nappal az elnökválasztás előtt megírja levélben a kongresszusnak, hogy olyan új emaileket találtak, amiknek közük lehet Hillary Clinton emailügyéhez. Ez nem egy bevett gyakorlat, hisz politikai témájú nyomozásokkal kapcsolatban nem szokás publikus nyilatkozatokat tenni 60 nappal a választások előtt. Ennek megfelelően hatalmas felháborodás lett a dologból demokrata oldalról, hisz szerintük ezzel a papíron apolitikus és semleges FBI beleszólt az elnökválasztásba. Ezt az álláspontot erősíti az újabb Clinton-családot érintő dokumentum.
Bill Clinton 1993 és 2001 között volt az Egyesült Államok elnöke, és egyik utolsó intézkedése az volt, hogy kegyelmet adott egy Marc Rich nevű bankárnak és üzletembernek. Rich ekkor éppen külföldön bujkált adócsalás miatt, de a kegyelem után hazatérhetett, 2013-ban halt meg. Az ügy azért érdekes, mert Rich állítólag pénzelte a Demokrata Párthoz, így Clintonhoz is kötődő szervezeteket, és csak emiatt kapott kegyelmet.
Az ügyből végül nem lett semmi, de ettől ez még nyilván nem érinti előnyösen a demokratákat. Hakeem Jeffries, demokrata kongresszusi képviselő szerint az FBI miatt ebben a kritikus időszakban mindenki emailekről és 15 éve történt kegyelmekről beszél, ezek a lépések viszont aláássák a demokratikus folyamatokat.
Egy másik forrás szerint az újabb Clinton e-mailekből kiderül, hogy működik egy olyan kör Washingtonban, ami gyermekkereskedelemmel és pedofiliával foglalkozik és ez a kör erősen kapcsolható a Clinton alapítványhoz. A jelentések szerint a kongresszus legalább hat tagjáról találtak bizonyítékot, akik kiskorúakat használtak ki szexuálisan és ezek a személyek mind köthetőek a Clinton alapítványhoz.
A forrás elmondta, hogy az Anthony Weiner gépén talált e-mailekben szó van Clintonék Jeffrey Epsteinel, a pedofilia miatt elítélt milliárdossal folytatott beszélgetéseikről melyben “szexrabszolga szigetként” emlegetnek egy titkos helyet. Az FBI nyomozói állítólag arra is találtak bizonyítékot, hogy Clinton azzal fenyegetett meg kongresszusi tagokat, hogy ha nem érik el, hogy beszüntessék az ellene indított FBI vizsgálatot, akkor kitálal a pedofil ügyekről.
Van vagy nincs politikai indíték?
Az FBI azt mondja, hogy ebben semmilyen politikai megfontolás nem volt, csak azt tették, amit az Információs Szabadságról szóló törvény előírt. A dokumentumok titkosítása lejárt, elérhetővé váltak, így hát automatikusan nyilvánosságra lettek hozva. Persze ez nem hatja meg a demokratákat, akik nem értik, hogy miért nem lett akkor semmi nyilvánosságra hozva a republikánus Donald Trumpot érintő, de egyébként még folyamatban lévő nyomozásokból, például az orosz hekkerekről vagy Oroszország és Donald Trump kampánya közötti esetleges kapcsolatról.
"Csak igazságosságot akarunk" – mondta Robby Mook, Clinton kampánymenedzsere. A CIA volt igazgatója, Michael Morell szerint azonban Comey csak az FBI-t próbálja védeni, ugyanakkor ezzel együtt elkövetett pár hatalmas hibát. Mások is egyenes embernek tartják az FBI igazgatóját.
Az elnök korábban többször is hangsúlyozta, hogy nagyon büszke, hogy a pártja Clintont választotta jelöltnek, tapasztaltból tudja, mennyire kemény és nagy munkabírású politikus Clinton, és nem hiszi, hogy lehet nála felkészültebb elnökjelölt.
Anthony Weiner kiskorú áldozata is kikelt az FBI igazgatója ellen
Nyilt levélben támadta James Comey-t, az FBI igazgatóját az a 15 - illetve most már 16 - éves észak-karolinai lány, aki miatt az FBI egyáltalán nyomoz Anthony Weiner, a Clinton-bizalmas Huma Abedin elhidegült férje ellen.
Ebben a nyomozásban foglalt le még október elején az FBI egy laptopot, amit Weiner mellett az őt nyáron elhagyó neje is használt, és amin ezért az FBI gyanúja szerint lehetnek olyan levelek is, amelyeknek jelentőségük lehet a Clinton emailezési szokásai miatt indított, nyáron egyszer már vádemelés nélkül lezárt nyomozásban is.
A lány levelében azzal vádolja Comey-t, hogy a rendkívül semmitmondóan és titokzatoskodóan megfogalmazott pénteki levele miatt - amiben a Clinton elleni nyomozás újranyitásáról tájékoztatta az amerikai törvényhozást, minden egyéb konkrétumot mellőzve - az amerikai sajtó jobb híján őt és családját kezdte zaklatni a részletekért.
"Minden sajtótermék, legyen az helyi vagy országos, felhívott engem és a szüleimet, hogy megszerezze a történetemet" - írta. "Nem tudott volna várni a választás végéig, hogy ne én legyek a figyelem középpontjában egy választási kampány utolsó hetében".
A lány arra is figyelmeztette Comey-t, hogy ő áldozata az ügynek, és azt remélte, hogy az FBI megvédi, ha egyöttműködik a nyomozókkal. Eleve azért kereste meg őket, hogy kortársait megvédhesse a Weinerhez hasonló szexuális ragadozóktól, írta. "Anthony Weiner a zaklató. A levele pedig segített a zaklatás folytatásában. Hogyan építhetném újjá az életem, ha ön miatt a világ összes riportere az én történetemet akarja kideríteni?" - írta levelében, amit úgy írt alá, hogy "a lány, aki elvesztette hitét Amerikában."
Még egy ügy
A Wikileaksen közben újabb emailek jelentek meg arról, hogy az igazságügyi minisztérium egyik illetékese fű alatt előre tájékoztatta Clinton kampánystábját az emailbotránnyal kapcsolatos fejleményekről. Trump rá is repült a hírre. Azt mondta, szörnyű, amikor a pártpolitika ilyen szinten beszivárog a hivatalokba.
A Wikileaks azt is bejelentette, hogy elindítja az ún. "harmasik fázist", amelyben a legdurvább dolgokat fogják nyilvánosságra hozni Hillary Clintonról, melyek következtében Donald Trump fölényesen megnyertheti a jövő heti elnökválasztást. Clinton népszerűsége az elmúlt napokban sokat zuhant, és jelenleg lehetetlen megjósolni, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

