2014. július 19., 17:22

Tóbiás József lett az MSZP új elnöke

BUDAPEST. Rendkívüli tisztújító kongresszust tartott a budapesti Syma Rendezvénycsarnokban a Magyar Szocialista Párt. A küldöttek Tóbiás Józsefet választották az MSZP elnökének. A pártelnöki posztért egyetlen jelöltként induló politikus 263 szavazatot kapott.

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és az ország megerősítésére tett ígéretet Tóbiás József, a szocialisták új elnöke a megválasztását követő beszédében, hangsúlyozva, szabadságra, szolidaritásra és a szegénység visszaszorítására van szükség. A pártelnöki posztért egyetlen jelöltként induló politikus a 263 szavazattal a küldöttek 92 százalékának támogatását kapta meg a rendkívüli tisztújító kongresszuson.

Tóbiás József a SYMA-csarnokban tartott rendezvény sajtónyilvános részén felszólalva hangsúlyozta, már ellenzékben azon dolgoznak, hogy jobbá tegyék az országot.

Az MSZP példamutatásával a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás értékeit kívánja képviselni - fejtette ki, hozzátéve: egy erős baloldali párt és nem egy "szivárványkoalíció" létrehozására kapott mandátumot. A szélkakas politikája ugyanis csak rombol - mondta az új pártelnök, aki hirtelen kanyarok és "ötletparádé" nélküli pártvezetést ígért.

Közölte, céljuk egy erős Magyarország megteremtése, mindig is ez volt, a jövőben is ezért kívánnak tenni.

Tóbiás József kijelentette, hogy jelen pillanatban a legfontosabb politikai céljuk az elmúlt négy évben jószerével megszűnt jog- és létbiztonság megteremtése, az egyenlőségen alapuló tömegdemokrácia. Olyan Magyarországot építenek - mondta -, ahol minden ember azonos méltósággal és egyenlő jogokkal rendelkezik.

A politikus a megfogalmazott célok érdekében új társadalmi szerződés létrehozását ajánlotta Magyarország polgárainak. Elmondása alapján ez a szerződés az egyenlőség eszményéből fakad, része a szabadság, a hazafiság, valamint a szolidaritás, és így szolgálhatja az ország felemelkedését, a szegénység visszaszorítását. Hozzátette: a szerződés tartalmának részleteit a következő két évben az állampolgárok maguk formálhatják.

Az MSZP új vezetője beszédében hivatkozott Ferenc pápára, aki szerinte - hasonlóan a szocialista párthoz - bátran és nyíltan küzd a szegénység, a szolidaritás hiánya, a megkülönböztetés ellen.

Tóbiás József beszélt arról is, hogy nyugodtan, méltósággal kívánnak politizálni, és vissza kívánják adni választóiknak a "patrióta hitet". Ez azt jelenti, hogy "helyünk van a nemzetben" - mondta, majd kiemelte: "nem dohánytrafikokra aggatott cégérektől lesz nemzeti az ország, hanem a közös országépítő munkánk nyomán leszünk büszke, európai nép". Tóbiás József hangsúlyozta továbbá, hogy az erős Magyarországért az egyenlőség eszményéből kiinduló tömegdemokráciát kell építeniük. "Ez a mi munkánk; és nem is kevés" - zárta beszédét József Attila sorait idézve.

A kongresszuson bejelentették azt is, hogy 266 szavazattal, csaknem 94 százalékos többséggel elnökhelyettessé választották Gőgös Zoltán agrárpolitikust, valamint 267 szavazattal, 93,68 százalékos aránnyal Botka Lászlót választották az országos választmány elnökévé.

Az országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsának elnökévé a kongresszus Legény Zsoltot választotta Molnár Zsolt ellenében. A testületet eddig Steiner Pál vezette. Az országos etikai és egyeztető bizottság elnökének Bárándy Gergelyt választották újra, kihívója Steiner Pál volt.
Tóbiás József beszéde kezdetén megkérte a résztvevőket, hogy énekeljék el a Himnuszt.

Az új elnök beszéde után a küldöttek zárt ülésen folytatták a kongresszust, ahol megválasztották a három alelnököt, az országos elnökség tagjait is.

Alelnök lett Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Márton Roland, székesfehérvári MSZP-elnök és Ujhelyi István európai parlamenti képviselő.

Lukács Zoltán az érvényesen leadott szavazatok 59,24 százalékát, Márton Roland az 56,25 százalékát, míg Ujhelyi István a 71,62 százalékát kapta meg.

A posztért indult még Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke és Kovács László volt uniós biztos.

Eddig két alelnöke volt a pártnak, Horváth Csaba és Gúr Nándor.






Megosztás