2016. június 14., 08:54

Többször is járt a merénylet előtt a melegbárban a tömeggyilkos

ORLANDO. Omar Mateen, az orlandói tömegmészárlás elkövetője a 49 halálos áldozatot követelő támadás előtt többször járt a Pulse nevű melegbárban, rendszeresen böngészett kifejezetten a homoszexuálisoknak szóló közösségi oldalakat, és felmerült annak gyanúja is, hogy terrorakcióra készült az orlandói Disneyworldben - derült ki különböző amerikai lapok beszámolóiból.
201606140818140.orlandogunman_.jpg

Két újság is - a Los Angeles Times és az Orlando Sentinel - a tragédia szemtanúival, illetve a melegek orlandói közösségeinek tagjaival készített interjúkat közölt. A megszólaltatottak elmondták, hogy Mateen legalább tucatszor vendégeskedett a szóban forgó klubban, többnyire félrevonulva iszogatott, kevéssé barátkozott, és rabiátus természetűnek ismerték meg. Amikor lerészegedett, akkor kifejezetten lármás és agresszív emberré változott. "Valójában nem sokat beszélgettünk vele. Tudtuk, hogy felesége és kisgyermeke van, időnként mondott valamit az apjáról" - mesélte az Orlando Sentinelnek az egyik klubtag, Ty Smith, aki szerencséjére szombaton éjjel nem volt ott a lövöldözés helyszínén.   

Chris Callen a CNN hírtelevízió esti műsorában arról számolt be, hogy Mateen az elmúlt három évben rendszeresen, havonta egyszer vagy kétszer járt a klubba. Mindkét riportalany elmondta, hogy már jó ideje megszakították a kapcsolatot Mateennel, nem is álltak szóba vele, mert amikor egyszer egy vallási tartalmú megjegyzést tettek, Mateen kést rántott elő. Szerencsére nem használta. A klub harmadik tagja szerint Mateen néhányszor férfitársaságban érkezett a szórakozóhelyre.   

Az orlandói homoszexuális közösség több tagja is arról számolt be a The Daily Beast című lapnak, hogy Mateen rendszeresen jelen volt az egyik közösségi portálon is, ahol nemegyszer dehonesztáló megjegyzéseket tett.   

Ismeretlen szövetségi forrásokra hivatkozva a People Magazin azt írta, hogy Mateen terrorakcióra készülhetett az Orlandóban lévő Disneyworld szórakoztató-komplexum egyik parkjában. Ezt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nem erősítette meg, vizsgálják az ügyet. Az FBI azt is közölte, hogy szisztematikusan átvizsgálják a férfi mobiltelefonjának híváslistáját és a számítógépén található adatokat.   

A Disney-szórakoztatópark vezetői mindenesetre átadták az FBI-nak a biztonsági kamerák felvételeit, s egyúttal szigorították a biztonsági intézkedéseket a komplexum egész területén.   

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) riporternője, Jackie Northam hétfőn felkereste Mateen apját is. A férfi - aki az 1980-as szovjet megszállás után menekült el Afganisztánból -, különböző dokumentumokban és televíziós adásokban "az ideiglenes afgán kormány" vezetőjének adja ki magát, s ezekben a tévéműsorokban - fiához hasonlóan - nyilvánvalóvá tette a tálibok iránti rokonszenvét. Mateen nem csak alkalmi vendége volt televíziós műsoroknak, hanem saját tévés talk-showja volt, amelyben rendszeresen a tálibokat dicsérte.   

Közben Amerika megmozdult, és óriási együttérzésről tett tanúbizonyságot. Huszonnégy óra alatt másfélmillió dollár gyűlt össze adományokból az áldozatok családjainak megsegítésére. Orlando mellett több amerikai nagyvárosban békés felvonulásokat tartottak a terror ellen, és közös imákat rendeztek az életben maradtak felépüléséért és a tömegmészárlás áldozatainak lelki üdvéért. A Washingtonban tartózkodó dalai láma - aki egy konferenciára érkezett a szövetségi fővárosba - csöndes imával emlékezett meg a tragédia áldozatairól.   

A Fehér Ház bejelentette, hogy Barack Obama amerikai elnök várhatóan csütörtökön a floridai Orlandóba látogat.

Csaknem 200 kínai melegjogi szervezet ítélte el a tömeggyilkosságot

Történetük legnagyobb közös fellépéseként 190 kínai LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) jogvédő szervezet levélben ítélte el kedden a terrorizmust és az emberek szexuális orientációjával kapcsolatos erőszakot, miután az amerikai Orlandóban 49 halálos áldozata volt egy melegbár elleni merényletnek.

Helyi elemzők úgy vélik, a nyílt levél a kínai melegjogi aktivisták arra irányuló szándéka, hogy bekapcsolódjanak az általuk képviselt csoportokhoz köthető társadalmi tabuk felszámolásába.

A levél írói mély együttérzésükről biztosítják "az áldozatok családtagjait, barátait, szeretteiket és mindazokat, akik e szörnyű cselekmény áldozatai". Gyászolják az ártatlan embereket, elítélik a terrorizmus minden formáját és az erőszakot, amelyre szexuális irányultság, nemi identitás vagy nemi önkifejezés szolgál ürügyül.

"Ez a tömeggyilkosság a világszerte romboló hatású homofóbia és transzfóbia jelenlétére emlékeztet"- állapította meg a Global Times című angol nyelvű napilapnak nyilatkozva Peng Jan-huj, az egyik jogvédő szervezet vezetője. Mint mondta, "annak ellenére, hogy Kínában tilos lőfegyvert tartani, az erőszak más formái, mint például az úgynevezett gyógyító terápiák, a másságukat vállaló fiatalok iskolai megfélemlítése és egyéb megkülönböztetések, naponta tapasztalhatók az országban". Kijelentette: készek arra, hogy együttműködjenek az amerikai szervezetekkel, részt vállaljanak a közösségüket érintő globális kampányokból.

Peking hivatalosan is reagált az orlandói tömeggyilkosságra. A kínai elnök, Hszi Csin-ping kifejezte részvétét Barack Obama amerikai elnöknek, Li Ko-csiang kormányfő pedig ugyancsak együttérző nyilatkozatot tett az amerikai kormányhoz és emberekhez címezve.

Megosztás