2014. december 11., 18:21

Több mint ötezer emberrel végeztek novemberben dzsihadista szervezetek

LONDON. Legkevesebb 5042 emberrel végeztek az előző hónapban különböző dzsihadista szervezetek a világban, ez azt mutatja, hogy ezek a csoportok "erősebbek, mint valaha" - derült ki egy brit tanulmányból.
Irakban ölték meg novemberben a legtöbb embert a szélsőséges iszlamisták novemberben, a közel-keleti országot Afganisztán és Szíria követi a radikalizálódás tanulmányozására Londonban létrejött nemzetközi központ (ICSR) és a BBC World Service közös tanulmánya szerint.

Az elemzők összesen 664 rajtaütést regisztráltak az adott időszakban. Ezeket tizenhat különböző dzsihadista szervezet hajtotta végre. A szóban forgó csoportok 60 százaléka a jelentés készítői szerint semmilyen kapcsolatban nem áll az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal.

A terrortámadások közel feléért (44 százalék) az Irakban és Szíriában hatalmas területeket elfoglaló, Iszlám Állam nevű szunnita csoport a felelős, amelynek tagjai 308 akció során 2206 embert öltek meg az előző hónapban.

A második legtöbb áldozatot a Boko Haram nevű nigériai iszlamista szervezet tevékenysége követelte: a radikális szekta fegyveresei 801 embert öltek meg harminc rajtaütés során. "Ezek a számok egészen elképesztőek, három évvel ezelőtt ugyanis azt mondták a nyugati világ vezetői, hogy vége van, az al-Kaida hanyatlik, halott, elvesztette a jelentőségét" - mondta Peter Neumann professzor, a King's College London brit egyetem radikalizmussal foglalkozó kutatóintézetének vezetője. "Korábban mindenki azt gondolta, hogy az arab tavasz majd szabadsághoz és demokráciához fog vezetni. Erre egy dzsihadista mozgalom ma olyan részein tevékenykedik a világnak, ahol soha nem gondoltuk volna, hogy megjelenhet" - mondta a szakértő, hozzátéve, hogy a dzsihadista csoportok most erősebbek, mint valaha.

A tanulmány készítői mindazonáltal hangsúlyozták, hogy polgárháborús környezetben meglehetősen nehéz az adatgyűjtés, nem tudnak minden támadást egy bizonyos szervezethet kötni.
Megosztás