Több mint 330 ezer menekültet fogadott be az unió 2015-ben
Az Eurostat tájékoztatása szerint tavaly tehát főként szíriai menedékkérőket fogadott be az unió. A tájékoztatás alapján a tagországok 2008 óta több mint 1,1 millió menedékkérelmet fogadtak el 2015 végéig. A tavaly befogadott menekültek száma pedig 72 százalékkal haladja meg az előző év adatait.
Pozitív elbírálásban az esetek többségében szíriai menekültek részesültek, mintegy 166100 ember, akik az uniós országokban beadott menedékérők felét teszik ki. A jelentés kiemeli, hogy a védelemre jogosult szíriaiak száma 2014-es adatokhoz képest megduplázódott.
Õket az eritreai menedékkérők követik, számuk 27600 volt a múlt évben, 8 százalékát jelentve az összes menedékkérőnek, valamint 7 százalékot az Irakból érkezettek tesznek ki 23700 fővel.
A befogadott szíriaiak 60 százaléka, 104 ezren, Németországban kapott nemzetközi védelmet. Az eritreaiak főként Németországban (9500 fő), Svédországban (6600 fő), és Hollandiában (4900fő) telepedhettek le. Az irakiak legtöbbje, 15500-an, Németországban, 2800-an pedig Franciaországban kaptak menedékjogot.
A tanulmány arról tájékoztatott, hogy 2015-ben Magyarország 170 szíriai állampolgárnak, 100 Afganisztánból érkezett menekültnek és 75 szomáliai kérelmét bírálta el pozitívan.
Emellett 370 esetben biztosított kiegészítő védelmi státust a menedékkérelmek elbírálása esetén és 5 embernek nyújtott védelmet humanitárius okokból.
Timmermans: meredeken csökkent az illegálisan belépők száma az EU-török megállapodás nyomán
Meredeken csökkent az Európai Unió határát illegálisan átlépők száma az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezmény életbe lépése óta eltelt időszakban - közölte szerdai sajtótájékoztatóján Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.
A brüsszeli testület szerdán tette közzé friss jelentését a migrációs megállapodás végrehajtásáról, amelyben megállapították, hogy jelentős előrelépés történt az egyezmény gyakorlatba való átültetése terén.
Az Európába irányuló szabályozatlan menekültáradat megfékezését célzó egyezmény eredményei már megmutatkoznak az Égei-tengert szabálytalanul átszelő, Törökországból Görögországba tartó személyek számának csökkenésében - áll a dokumentumban. A bizottság tájékoztatása szerint a megállapodás március 20-i életbe lépését követő három hétben 5847 menedékkérő érkezett Törökországból a görög szigetekre, az azt megelőző három hétben viszont 26 878.
A Törökországból Görögországba érkezett migránsok közül eddig 325-öt toloncoltak vissza a hatóságok. Törökországból pedig 103 szíriai menekültet telepítettek át uniós országokba; Németországba, Finnországba, Hollandiába és Svédországba.
"Törökországgal való együttműködésünk első vívmánya, hogy célba érni látszik az az üzenet, miszerint embercsempészekhez fordulni helytelen döntés. Az elmúlt három hét alatt az illegálisan belépők számának meredek csökkenését figyelhettük meg, amelynek most együtt kell járnia az áttelepítés legális lehetőségeinek hozzáférhetővé tételével a védelemre szorulók számára" - jelentette ki Frans Timmermans.
Az értékelésben ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a helyzet megszilárdításához, valamint a menedékkérők visszatoloncolását és áttelepítését célzó műveletek összehangolt kivitelezéséhez további erőfeszítésekre és kötelezettségvállalásokra lesz szükség. Mint írták: a "végrehajtás nagyobbik része még előttünk áll".
"A bizottság továbbra is aktív szerepet vállal az EU-török megállapodás teljes körű és megfelelő idejű végrehajtása érdekében" - mondta Timmermans. A bizottság pedig arra figyelmeztetett, hogy a végrehajtás kezdeti fázisában elért jelentős előrehaladást a következő fázisokban fokozni kell, a tagállamoknak több támogatást kell nyújtaniuk Görögországnak, továbbá több kötelezettségvállalásra van szükség az áttelepítések, az áthelyezések és az uniós ügynökségek támogatása terén.
Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint május 4-én ismertetik a Törökországra vonatkozó vízumliberalizációról szóló friss jelentést, és amennyiben Ankara megteszi a szükséges intézkedéseket, a jelentéshez egy jogalkotási javaslat is kapcsolódni fog a Törökországgal szembeni vízumkényszer eltörléséről.
Ahmet Davutoglu török kormányfő kedden leszögezte, hogy amennyiben nem törlik el az országával szembeni uniós vízumkötelezettséget június végéig, Ankara nem fogja tartani magát a migrációs megállapodásban foglaltakhoz. Az Európai Unió és Törökország vezetői márciusban abban állapodtak meg, hogy minden érintett ország, így Törökország is felgyorsítja a vízumliberalizációhoz szükséges intézkedések meghozatalát, és ha minden feltétel teljesül, akkor legkésőbb június végéig megszűnik a török állampolgárokkal szembeni uniós vízumkényszer.
A március 18-i EU-török megállapodás keretében április 4-én megkezdődött azoknak az illegális határátlépőknek a visszaküldése Törökországba, akik március 20-a után érkeztek valamelyik görög szigetre, és akiknek a görög hatóságok elutasították a menedékkérelmét, vagy maguk elzárkóztak a kérelem benyújtásától. A megállapodás értelmében az EU-tagországok ezért cserébe - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.


