Több miniszterrel tárgyalnának a pedagógus-szakszervezetek
„Nem elégséges csupán az oktatási miniszterrel tárgyalni. Egész biztosan felkeressük a munkaügyi- és a pénzügyminisztert – akiknek a nem pedagógiai munkát végző oktatásügyi alkalmazottak bértáblázatához lehet mondanivalójuk –, s esetleg a belügyminisztert is, akinek tárcája a járási hivatalokon keresztül a kétnyelvű gimnáziumok, speciális iskolák és nevelőintézetek működtetője” – fejtette ki Pavel Ondek, a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (OZPŠaV) elnöke.
Ondek elmondása szerint a szakszervezeti szövetség aktívan tárgyal majd Peter Pellegrini új oktatásügyi miniszterrel az elődje, Dušan Èaploviè idején kivívott és elindított lépésekről is. „A társadalom is megérti, hogy ha több pénzt fektetünk az oktatásügybe, az jobb jövőt teremt gyermekeinknek, az ifjúságnak“ – tette hozzá.
A pedagógus-szakszervezetek képviselői már júliusban találkoztak az új miniszterrel és rámutattak az oktatásügy legégetőbb problémáira. A tárgyalások a tervek szerint augusztus végén folytatódnak majd.