2015. szeptember 6., 18:20

Tíz százalékkal nőtt a Szlovákiába látogató turisták száma

POZSONY. Az év első hat hónapjában 1,894 millió látogató választotta üdülési célországnak Szlovákiát – derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal adataiból. Éves viszonylatban az országba látogató turisták száma 10 százalékkal nőtt, a látogatottság a 2013-as rekordot is megdöntötte.
201508261546180.tur01.jpg

A külföldről érkező turisták száma 734 000 volt, ami 10,4 százalékos növekedést jelent, Szlovákiában pedig 1,16 millió lakos döntött a hazai üdülés mellett, ami a tavalyitól 9,5 százalékkal több. Ugyanakkor a szlovákiai turisták által kedvelt összes külföldi célország is növekvő létszámot jegyezhetett – tájékoztatott a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) munkatársa.

Az elmúlt évvel összehasonlítva a 4,1 százalékkal több lengyel, 9,4 százalékkal több cseh és 12 százalékkal több magyar töltötte szabadságát Szlovákiában. A németországi turisták száma 13,7 százalékkal, az osztrákoké 22 százalékkal nőtt. Jó eredményként értékeli a SACR a Nyugat-Európából érkező turisták létszámának kétszámjegyű növekedését – az Egyesült Királyságból (GB) érkezőké 42 százalékkal, Olaszországból 17 százalékkal, Franciaországból pedig 21 százalékkal többen érkeztek. A távoli országokból ide látogatók száma is jelentősen megnőtt – az Amerikai Egyesült Államokból 23, Ausztráliából 29, míg Kínából 115 százalékkal több turista érkezett az idén.

„A látogatottság első félévi jelentős növekedése jó alapja lehet egy új rekordnak. Az értékelt időszakban több látogató érkezett, mint a rekordévnek számító 2013-as esztendőben“ – hívta fel a figyelmet az idegenforgalmi ügynökség.

A SACR vezérigazgatója, Marta Kuèerová tájékoztatása szerint a www.slovakia.travel internetes portálját az év első hét hónapjában a szlovákiai üdülési lehetőségek iránti tájékozódás céljából 1,2 millió érdeklődő látogatta meg, ami 80 százalékos évközi növekedést jelent. A portált legtöbben Szlovákiából, Lengyelországból, Magyarországról és Csehországból látogatták. 

„A látogatottság az év hátralévő részében várhatóan tovább növekszik majd. A meleg és kiegyensúlyozott időjárás kedvezett a szabadságolóknak, s a turisták létszámának növekedését már több szlovákiai régió is jelezte“ – tette hozzá Kuèerová.

Megosztás