Szupergazdag franciák javaslata az adósságcsökkentésre
Nyilvános levélben ajánlotta fel segítségét a kormánynak az adósságok leküzdéséhez több szupergazdag francia. A Le Nouvel Observateur hetilap internetes kiadásában taglalják az adózási konstrukció lényegét. Azt mondják, tisztában vannak azzal, hogy eddig profitáltak a francia és európai rendszerből, ezért most kötelességüknek érzik, hogy valamit visszaadjanak belőle.
A levelet aláíró tizenhat ember között van egyebek mellett a L'Oreal-örökös Liliane Bettencourt, a Total-főnök Christophe de Margerie, Frédéric Oudéa, a Société Générale vezérigazgatója, illetve Philippe Varin, a PSA Peugeot Citrokn elnöke.
A költségvetésért felelős miniszter, Valerie Pecresse nemrégiben egy rádióinterjúban azt mondta, hogy az évi egymillió eurónál nagyobb jövedelemmel rendelkezőknek több adót kellene fizetni. Ez nagyjából 30 ezer embert érintene Franciaországban, és évi 300 millió eurót hozna az államkasszának.
Nicolas Sarkozy államfő legalább 5 milliárd eurós extra bevételt szeretne látni a jövő évi költségvetésben egyebek mellett az adókedvezmények megnyirbálása révén, miután az államháztartás hiánya az idén 5,7 százalék, az államadósság 85,4 százalék körül alakul a GDP-hez viszonyítva. (A francia kormány augusztus 24-én újabb megszorításokat tervez bejelenteni a költségvetési hiány csökkentése érdekében).
A petíció hangsúlyozza: "ha a deficit és az adósság növekedésének veszélye fenyegeti Franciaország és Európa jövőjét, és a kormány mindenkit szolidaritásra kér, akkor a mi hozzájárulásunk is szükséges".