Szír ortodox püspök: többet törődik a Nyugat a békákkal, mint velünk

Átfogó interjút közölt az 1927-ben alapított újság a szír ortodox egyház metropolitájával, ami április 7-én jelent meg a lap online kiadásában. Ebben a szíriai egyházfő, aki egyházából utolsóként hagyta el az Iszlám Állam kezére került Moszult még 2014-ben, úgy fogalmazott: szerinte hiába akarnak biztonságot és törvényt Irakban a keresztények, azt senki sem biztosítja nekik.
A jelenleg az Iraki Kurdisztán egyik városában, Erbilben tartózkodó metropolita – az interjúban megjelentek szerint – kijelentette, hogy a fejlett világ a békák jólétét előrébb valónak tartja a keresztényeknél. Azt is kijelentette: a Nyugatnak rá kell ébrednie az iszlám fenyegetésre.
Szerinte az Egyesült Államok korábbi vezetői szövetségeseivel romba döntötték országát, viszont kedveli Trumpot, mert mint azt megfogalmazta: “a normálissal már kipróbáltuk, de az lerombolta az életünket”.
Azt is elmondta az interjú során: nem tud megbízni a muszlimokban.
Nicodemus Dauod Matti Saraf metropolita magyarországi látogatásával kapcsolatban azt nyilatkozta: büszke az országra, reméli és imádkozik, hogy Amerika ugyanilyen legyen, ugyanis első alkalommal itt érezte magát kereszténynek egy nyugati országban.
Mikor azokról az adományokról esett szó az interjúban, amelyeket a magyar kormány adott szíriai keresztényeknek, úgy fogalmazott: “Nem azért beszélek róla így, mert pénzt adott (Orbán Viktor – a szerk.) hanem azért, mert tisztel minket, és egy keresztény országban érezzük magunkat, ezt Amerikában és Európában nem így érzem.
Az Iszlám Állam minden keresztényt egyformán üldözött, nem tett különbséget katolikus, ortodox, protestáns között, mindenki házára az N betűt festett akkor, amikor bevonult Moszulba – emlékezett vissza. Most, hogy egyre inkább visszaszorulnak a dzsihadisták az iraki nagyvárosban, és sok földije vissza akar térni szülőföldjére, ő mégsem tartja ezt időszerűnek – fejtette ki az interjúban.
Szerinte a keresztények biztonságát nem az iraki kormánynak vagy a kurd hatóságoknak kellene biztosítania, hanem a nemzetközi közösségnek – jelentette ki.
Beutazás Nagy-Britanniába: ki van zárva
A metropolita elmondta: hiába hívta meg őt Károly herceg, nem kapta meg a beutazóvízumot. Úgy érzi, a szigetország hatóságai hibáztak, mert úgy hiszik, hogy ő és két társa menedékjogot kérnének ott, pedig elmondása szerint Ausztráliában bejelentett lakcíme van, és eddig a világ 50 országába beutazhatott.
Szerinte azért sem kapott engedélyt a beutazásra, mert a brit nagykövetségeken sok muszlim dolgozik.