Súlyos vereséget szenvedett a kormánypárt a tajvani helyhatósági választáson
Súlyos vereséget szenvedett a vasárnapi helyhatósági választásokon Tajvanon a szigetet irányító Demokratikus Haladó Párt (DPP), ezért Caj Jing-ven elnök bejelentette, hogy távozik a párt éléről, és Laj Cseng-tö miniszterelnök is felajánlotta lemondását.

Caj Jing-ven tajvani elnök rövid sajtótájékoztatón jelentette be, hogy távozik a párt éléről, de tudatta azt is, hogy Laj Cseng-tö miniszterelnök lemondását nem fogadta el, mert azt szeretné, ha folytatná a megkezdett reformokat.
"Ma leckét kaptunk demokráciából. Le kell vonnunk a tanulságokat, és meg kell felelnünk az emberek magasabb elvárásainak" - húzta alá a tajvani elnök.
Vu Ten-li, a KMT elnöke közölte, hogy pártja továbbra is arra törekszik, hogy kerülje a diplomáciai feszültséget és biztosítsa az akadálytalan kereskedelmet Kína és Tajvan között.
A kínai nacionalisták 1949-ben, a kínai polgárháború végén, a kommunisták győzelmét megelőzően, Kínai Népköztársaság megszületésekor menekültek Tajvanra, ahol továbbra is fenntartották a kommunisták által megdöntött "Kínai Köztársaságot".