2017. április 10., 09:58

Stockholmi gázolás - Ötvenezren emlékeztek meg az áldozatokról

STOCKHOLM. Mintegy 50 ezer ember gyűlt össze Stockholmban vasárnap, hogy megemlékezzen a pénteki gázolásos terrortámadás áldozatairól, és kifejezésre juttassa egységét a terrorizmussal szemben.
201704101002200.51.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A Facebookon szerveződött megmozdulást annak a bevásárlóközpontnak a közvetlen közelében tartották, amelynek a merényletben használt teherautó nekicsapódott, miután belehajtott a tömegbe. A résztvevők egyperces néma csenddel adóztak a négy halálos áldozat emlékének.   

Az erőszak elleni tüntetésen Karin Wanngard, Stockholm polgármestere hangsúlyozta: a svéd fővárosban nem uralkodhat a félelem, a terrorizmus soha nem győzhet.   

Elutasított menedékkérő volt a gyanúsított

Eközben több svéd médium Rakhmat Akilov néven azonosította a merénylet feltételezett elkövetőjét. A 39 éves üzbég férfi nevét és fényképét először az Expressen és az Aftonbladet című napilapok közölték.   

A svéd rendőrség vasárnap bejelentette, hogy a gyanúsított elutasított menedékkérő volt Svédországban, de a hatóságoknak hamis címet adott meg, ezért nem tudták őt kitoloncolni az országból. Február végén a rendőrség már hivatalosan is körözte.

A rendőrségnek tudomása van arról, hogy a pénteki merénylet gyanúsítottja szélsőséges szervezetekkel, köztük az Iszlám Állammal szimpatizál - közölte Jonas Hysing rendőrfőkapitány Stockholmban. Az üzbég férfi nevét továbbra sem hozták nyilvánosságra.   

A svéd ügyészség vasárnap egy újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a gázolásos támadással összefüggésben, de kilétéről nem közöltek részleteket. A rendőrség eddig már több mint 500 embert hallgatott ki az ügyben.   

A svéd főváros központjában péntek délután egy teherautó nagy sebességgel egy sétálóutca járókelői közé hajtott, majd egy bevásárlóközpontnak ütközött. A tettes négy embert - egy brit, egy belga és két svéd állampolgárt - gázolt halálra, tizenötöt pedig megsebesített. Vasárnap még tíz sebesült volt kórházban, köztük egy kisgyerek. Négy sebesült állapota súlyos.

201704101002200.51.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás