Steve Bannon: a Mueller-bizottság vizsgálatai évtizedekkel vetették vissza az együttműködést Moszkvával
Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök egykori főtanácsadója szerint a Mueller-bizottság már lezárt vizsgálódásai mérgező légkört teremtettek Washingtonban, ami évtizedekkel vetette vissza az együttműködést Moszkvával. Bannon hangsúlyozta: Kína, nem pedig Oroszország jelent fenyegetést a nyugati világ létezésére.

Bannon, aki jelenleg Olaszországban próbálja egyesíteni a nacionalista szavazókat a május 23-26-i európai parlamenti választások előtt, egy római rendezvényen beszélt újságírókkal.
Nagyra értékelte azt, ahogyan a Robert Mueller elvégezte vizsgálatait, amelyek nem találtak bizonyítékot arra, hogy Donald Trump amerikai elnök választási kampánytörzse vagy munkatársai "egyeztettek vagy összejátszottak" oroszokkal. Ugyanakkor mindezt figyelemelterelésnek nevezte.
"Valamikor egyesítenünk kell majd a zsidó-keresztény Nyugatot, amelynek része Oroszország is, s most ez sok-sok évtizedet fog majd igénybe venni" - hangoztatta Bannon.
A populista politikai erőket támogató Bannon szót ejtett az európai parlamenti választásokról is. Hangsúlyozta: az európai intézmények ellen forduló jobboldali pártok fogják átvenni az irányítást az Európai Unióban a voksolást követően.
"Ezen pártok egyikének sincs szüksége rám a győzelemhez" - húzta alá. Úgy fogalmazott: a legjobb, amit tehet értük pontosan az, amit Trumpért is tett, vagyis arra biztatja őket, hogy maradjanak az üzenetüknél. "Ez a szerepem" - fűzte hozzá.
Bannon hétfőn este egy meg nem nevezett olasz politikussal folytatott beszélgetésben a májusi választásokon földcsuszamlásszerű győzelmet jósolt a szuverenista mozgalomnak, amely szerinte átveheti az ellenőrzést az Európai Parlament és akár az Európai Bizottság felett.
Matteo Salvini olasz bevándorlásellenes belügyminiszterről szólva kijelentette: "küszöbén áll annak, hogy a legfontosabb vezető legyen Európában", s úgy jellemezte, hogy egyike a világ két vagy három legfontosabb vezetőjének Donald Trump és Jair Bolsonaro brazil elnök mellett.
Beszélt arról is, hogy arra számít, "10 vagy 12 országban" vehet részt a kampányban. Trump egykori főtanácsadója legfontosabb európai szövetségesei között említette az olasz Liga kormánypártot, a Marine Le Pen vezetette, Nemzeti Tömörülés nevű francia ellenzéki pártot, illetve a Fideszt is. Szót ejtett ezzel kapcsolatban az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német ellenzéki pártról is, amely korábban elutasította a kapcsolatot Bannon Mozgalmával.