2015. július 5., 18:21

Steinmeier: Megtépázná az EU imázsát a Grexit

BERLIN. A német külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy súlyos következményekkel járna a nehéz próbatételen áteső Európai Unió imázsára és hitelességére nézve a Grexit, azaz Görögország euróövezeti tagságának megszűnése.
Frank-Walter Steinmeier a Der Tagesspiegel című német lap vasárnapi számában megjelent nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az Európai Unió képes átvészelni politikai, költségvetési és monetáris téren is a Grexitet, amely azonban "pusztító erejű üzenetet küldene" harmadik országoknak. Az Egyesült Államok, Kína és India árgus szemmel figyeli, hogy Európa képes-e megoldani a görög válságot vagy kudarcot vall. Utóbbi esetben romlana az Európáról alkotott kép a világ bizonyos részein, az unió elveszítené hitelességét - mondta.

A német politikus bírálta a görög kormányt a vasárnapi népszavazás miatt. Bár az athéni vezetésnek jogában áll referendumot kiírni, nem világos, hogy ilyen tétek és összefüggések közepette mi értelme volt ennek a döntésnek - hangoztatta Steinmeier, hozzátéve, hogy függetlenül a vasárnapi népszavazás eredményétől Görögország másnap is az Európai Unió tagja lesz, bár a nem szavazatok győzelme nem könnyítené meg a dolgokat, éppen ellenkezőleg, még nehezebb lesz Görögországnak és nemzetközi hitelezőinek kompromisszumos megállapodásra jutniuk.

A német külügyminiszter bírálta az Alekszisz Ciprasz vezette athéni kormányt azért is, mert "a tapasztalatlanság, a radikális retorika és ideológia ötvöződésének" következményeként zsákutcába juttatta a görög adósságválságról folytatott tárgyalásokat. A jelenlegi helyzetben azt tartja a legfontosabbnak, hogy nyitva hagyják az ajtót a tárgyalások folytatása előtt, és Görögország az Európai Unióval közösen "keresse azt az utat, amely kijuttatja a nyomorból" Európa és az euróövezeti tagállamok teljesítőképességének figyelembe vételével.

Steienmeier úgy látja, hogy mindenki felfogta, Európa "rendkívüli helyzet" előtt áll. Hosszú évtizedek munkája és eredményei kerültek nehéz próbatétel elé - mondta a német politikus, aki az Európa alapjait felbomlasztó centrifugális erőket emlegetett. Ezzel arra utalt, hogy nemcsak a görög adósságválság, hanem a migrációs politikával kapcsolatos nézeteltérések és az Oroszországgal, valamint a Nagy-Britanniával való viszony újradefiniálása is napirenden van.

A német külügyminiszter szerint nem lehet bizalmat teremteni a szokásos szólam ismételgetésével, miszerint Európa minden válságból megerősödve került ki. Ehelyett őszintén fel kell tárni az erősségeket és a gyengeségeket, különben az Európai Uniót elvető baloldali és jobboldali populisták veszik át a hatalmat.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.