Sárgaság és vérhas Idomeniben
Már nemcsak a hetek óta tartó vesztegelés okoz feszültséget a görög-macedón határon; de egyre nagyobb a fertőzésveszély is. Idomeni mellett embertelen körülmények között élnek mintegy 14 ezren. Az elmúlt egy hét özönvízszerű esőzései miatt az egész tábor valóságos sártenger, bokáig gázolnak benne. A higiéniás feltételek szörnyűek, egyre jobban terjednek a betegségek is, főként a tisztaság hiánya miatt. Úgy tudni, már sárgaságot és vérhast is regisztráltak a táborban - jelentette hétfő reggel az M1 tudósítója a helyszínről.
Hozzátette, hogy mivel folyamatos esőzésre számítanak, az állapotok is tovább romlanak majd a táborban. A menekültek között sokan betegedtek meg, legtöbben náthásak, gyakran magas lázzal. a bőrbetegségek vezetik még mindig a listát, de megjelent a Hepatitis-A vírus is az ott lévők között.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának helyi szóvivője nemrég megerősítette, hogy vérhassal fertőzött beteget is regisztráltak már. Azt azonban pontosan nem tudni, hány embert érint ez a betegség.
A görög kormány több nyelven oszt szórólapokat a menekültek között, hogy népszerűsítsék a befogadó központokban való áttérést - mondta a tudósító. Hozzátette, hogy közben a görög kormány megduplázta az Idomeni tábor befogadóképességét is, a vasárnap felállított ötödik nagy sátorral.Valamint újabb területen kezdtek területrendezési munkálatokba a környéken valószínűleg további sátrak felállítása céljából. Ezek az események pedig egyáltalán nem abba az irányba mutat, hogy a görög kormány kiüríteni vagy felszámolni szándékozik a menekülttábort - jelentette a tudósító a helyszínről.
Nógrádi György: súlyos fertőzéseket hozhatnak a migránsok
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a migránsok akár súlyos fertőzéseket is hozhatnak Európába, amit eddig csak a szerencsének köszönhetően sikerült elkerülni, hiszen a kontinens nem hozott óvintézkedéseket.
A szakértő az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hétfőn elmondta, a migránskérdésben látványosan szembe került egymással Németország, valamint Ausztria és a balkáni országok, a vasárnapi német tartományi választások pedig azt mutatják, hogy a német emberek sem akarnak befogadni korlátlanul migránsokat.
Angela Merkel német kancellár emiatt arra kényszerül, hogy változtasson a politikáján, különben a következő tartományi választásokat is elveszíti - fejtette ki Nógrádi György. A szakértő beszélt arról is, hogy Görögország eddig elvtelen bevándorláspolitikát folytatott, hiszen nem volt hajlandó törökországi határszakasza lezárása. Hozzátette, a déli államnak ennek következményével kell szembenéznie, amikor migránsokat szállítanak vissza a macedón határ menti táborból, Idomeniből, ahol vérhas, májgyulladás és más betegségek terjednek.

