Románia, az IMF és az EU mintagyereke
Ebben a gazdasági helyzetben egyre többen úgy vélik, Magyarország számára Románia lehet a követendő példa. Ha valóban így van, érdemes megvizsgálni, vajon miben rejlik a román IMF-történet sikere? A kérdést a Kitekintő válaszolja meg.
"Románia fizetésképtelenné válhat". "Egyre több a bedőlt hitel". "A Világbank 7-8%-os GDP-csökkenést jósol". "Románia világelső a szakképzett munkaerőhiányban". "Megtizedelte a válság a kis- és középvállalkozókat". A fenti idézetek egytől-egyig a Manna.ro és a Krónika vezető híreinek címei voltak 2009 első felében, mikor Romániában is (a nyugati világhoz képest fél-egy éves csúszással) kezdett kicsúcsosodni a gazdasági világválság. Csokorba szedve őket úgy is mondhatnánk: nagy volt a baj. Rohamosan növekvő munkanélküliség, csökkenő állami bevételek, a nemzeti valuta példátlan mértékű gyengülése, a bruttó nemzeti össztermék 21 százalékát kitevő feketegazdaság, lassuló gazdasági növekedés jellemezték akkor keleti szomszédunkat.
A tarthatatlan helyzetből csak egy kiút volt: 2009. márciusában Románia megállapodott az IMF-el egy 20 milliárd eurós, több nemzetközi pénzintézet által finanszírozott hitelcsomagról. Az IMF szigorú feltételeket szabott a költségvetési hiánycél (a bruttó hazai termék 4,6 százaléka) betartásán kívül is.
A román kormánynak a többi között tartózkodnia kellett az olyan akcióktól, amelyek az adósokat törlesztésük elhagyására buzdítja, le kellett bontani a hatósági árszabályozás és a határokon átnyúló kereskedelem jogi-fizikai akadályait, meg kellett valósítania az energiapiac területén a nyitást és liberalizációt, támogatnia kellett a kiskereskedőket az üzletnyitás feltételeinek megkönnyítésével, valamint egyéb munkaerőpiaci ajánlásokat is figyelembe kellett vennie.
Az előírások az év során még újabb elemekkel bővültek: Emil Boc miniszterelnök személyes felelősségvállalása, a közalkalmazottak egységes bérezése, a nyugdíjak és bérek befagyasztása, nyugdíjkorhatár emelése, adók és illetékek euróhoz kötése. Ezen kívül a veszteséges állami vállalatok alkalmazottainak fizetéséről csak a kormány dönthetett. Mindezek mellett a Boc-kormány saját válságkezelő programjában szerepelt az egységes adókulcs megtartása, egyes bankok feltőkésítése, a minimális szociális nyugdíj bevezetése, a magas állami tisztségeket betöltő személyek béreinek befagyasztása és a roncsautó program.
Románia azonban nem tudta a 2009-es év végéig teljesíteni a szükséges feltételeket, ráadásul az országban egyre nőtt a politikai bizonytalanság, a munkanélküliség elérte a kritikus 30 százalékos értéket. Mircea Geoana, aki akkor még az ellenzéki szociáldemokraták vezetője volt, felelőtlenséggel vádolta az állam- és kormányfőt, és az IMF is vonakodott folyósítani a harmadik hitelrészletet. Mivel azonban Románia csak kis mértékben haladta meg az előírt deficitszintet, és a Valutaalap is fellendülést jósolt a térségben, a tárgyalások folytatódtak.
A román hitel- és válságkezelő politika lényegét talán a jegybankelnök Mugur Isãrescu foglamazta meg a legpontosabban egy 2010. márciusi nyilatkozatában. „Ha nincs türelmünk kivárni a gazdaság talpraállását, emelhetjük az adókat. Másik lehetőség lenne az infláció és az árfolyam korrekciója. Ezt mindenképpen el kell kerülni, hiszen bizonyítottan mindig a szegények fizetnek rá, míg a spekulánsok meggazdagodnak általa. (…) Romániának nincs szüksége a költségvetési hiány árán elért gazdasági fellendülésre, csupán egy olyanra, mely a fogyasztás, a befektetés és a kivitel egyensúlyára épül."
Valóban, 2010 májusában az államfő drasztikus kiadáscsökkentő lépéseket jelentett be: a kormány 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazottak béralapját, és 15 százalékkal a nyugdíjakat és a munkanélküli segélyt (amely intézkedés miatt az Alkotmánybírósággal is meg kellett küzdenie). Az étkezési jegyek, a tőzsdei jövedelmek és a banki kamatok után is jövedelemadót kellett fizetni, a helyi önkormányzatok a GDP 0,3 százalékával kevesebb pénzt kaptak, és a közalkalmazottak, az iskolák és a kórházak számát is racionalizálták a következő hitelrészlet mihamarabbi lehívásának érdekében.
A kabinetnek szándékában állt bizonyos kedvezőbb intézkedések bevezetése a megszorítások mellett, amely miatt komoly vitába keveredett a Valutaalappal: a kormány szerette volna megemelni a minimálbért és csökkenteni a társadalombiztosítási-hozzájárulást, az IMF azonban erről hallani sem akart, mondván, ez drasztikusan csökkentené az államkassza bevételeit, annak ellenére, hogy valószínűleg pozitív hatással lenne a Romániában egyébként igen jelentős fekete- és szürkegazdaság visszaszorítására.
